Nihon kara
Japánban létem
2010. márc. 4. 2010. márc. 4. 9:50

Ma 9:20ra kellett bejönnöm aminek nem igen örültem, mert hulla fáradt voltam...mert nem igen tudtam aludni...nem megy nekem ez a korán fekvés főleg, hogy ha úgy vesszük otthon akkor 5-6 óra van... este...ki alszik akkor????

Na de viszont beérkezve a suliba találkoztam a népekkel akik elmennek, a többségét csak láttam egyszer életembe vagy még annyi semXD Aztán bemutatták nekünk a tanárokat, három idős hölgy aki majd ránk pakolja a ruhákat. Aztán mindenki kiválasztotta a méretéhez megfelelő tabi-t(zokni féle). És aztán nekivetköztünk a feladatnak. Közben pakolgatták ránk a ruhákat... Elégé sok részből álltunk. Főleg 3an akik a esküvőhöz méltó ruhát kapták. Ez után folyamatos fotózások jöttek, tanárok először, majd mi is csináltunk pár fotót...talán holnap fenn lesz az is a mit a haverokkal csináltunk. De nekem ez még mindig nem jön be és utálom és ha még egy kinai, koreai, indonéz embert meglátom belerugok...eskű... Miért kell mindig csak együtt csinálni mindent... kb a többség 100 képet ellőtt....mert mindenkivel össze kellett bújni...meg stb. De Saito és Shin tök jó arcok voltak mert a nagy sietségben én otthon hagytam a kamerámat...így nem tudtam volna fotózni, aztán csináltak pár közös képet!

Aztán a lányok is lassan elkészültek... és akkor velük is rögtön fotózni kellett...

És sajnálom, de ezt az embert máshogy nem tudom hívni, de a kis bunkóházi paraszt gyerek úgy ugrott fel innentől, hogy szerintem levegőt se vett közben... Ha nem tudjátok ki ő vagy miért mondom ezt...hát ő az aki a képeket szeműveges és kinai és kis komoly fejet vág... És miért van bajom vele...mert mindenki utálja, mindig mindenkivel csak veszekedni tud csak...és az első 2 hónapban mindenért minket vádolt Shinnel, és sose mi voltunk a hibásak...

 

Majd össze vissza mászkáltunk itt ott tanároknak megmutattuk magunkat mindenhol fotóztak minket, majd végül kimentünk és ott is csináltunk képeket, közben Kamiya sensei odaadta a Kameráját, miután megtudta, hogy nem hozta el az enyémet...És meg is kérte a lányokat, hogy baromi gyorsan csináljanak képet velem...mert NA ÉS KÉSZ!!! De jogos a tököm kivan, hogy mert én nem vagyok ázsiai le kell szarni...de komolyan... És még a Magyarok a bunkók. Na aztán meg megint közös kép és közben elkaptuk Kurashima senseit is egy képreXD Azaz 3ra mivel egy készült poénból de azt nem teszem kiXD Egy készült egy indonéz sráccal, majd Kamiya sensei mondta...hogy én bizonyára kettesben akarom a képet szalXD

Na ez a nap is érdekes volt...de a tananyag újabban halál unalmas haza akarok menni, Tokyot akarom látni, de drága...és nem jön össze...és utálom és elegem van. De remélem senki nem utál meg, de ha Tokyoba el tudnék menni tuti maradnék még ott egy félévetXD Aztán egyébként a nap végén írtunk köszönő levelet a tanároknak nekem tartott a legtöbb idejig...dehát B3 mit lehet várni...még csak A5 ös emberek se voltak...szal....ez aljas volt, de ez vanXD Meg nem biztam magamban aztán utólag csomó minden eszembe jutott és tele is írtam a papírt...



írta: Calintz
2010. márc. 1. 2010. márc. 1. 9:57

Nos az elején kezdve ... 8kor kellett a helyen lenni, ami nekem kifejezetten jól jött, mert a mi szállásunkhoz volt ez a hely a legközelebb egyébként elvileg ez a hely egy bank.

Közben Irman még aludt én meg úgy siettem, hogy otthon is hagytam a telómat, és mivel órám az nem igen van, így kicsit para is volt, hogy fogom tudni mikor mit kell tenni.

Egyébként erre a napra 2 hónapja készülünk minden héten két 2 1 órás beszélgetés volt arról mivel állunk majd elő...és nekünk mint Staffnak még minden hétfőn volt egy külön 20-30 perces megbeszélés is, és nekem egy nap mikor megkérdeztem lehet e kitenni a buliról posztereket. Többnyire nem volt a válasz, de hát ez van. Elintéztem, jött volna még valaki velem, csak lusta volt...de a tanár kettőnket kért, meg ...de jó arc volt mert reggel kellett volna és közölte, hogy rosszul van, de azért suliba bement. Mind1 engem már ezek nem érdekelnekXD Már azon lepődöm meg ha amit mond itt valaki az tényleg úgy is lesz.

Na aztán mindenki 9re jött csak oda a staffon kivül, mi kaptunk egy újabb 30 perces beszámolót arról mi is lesz a dolgunk, ki hol mikor hol lesz, bár ezt már tegnap is megbeszéltük semmi bajXD Nehogy elrontsuk vagy mi.

Aztán meg elkezdtük kipakolni a székeket szépen...összerakosgatni miegymás. Utána meg a mi csapatunk...egy kinai lány és Kondo sensei CHIMŰ (team) be lett égettve a tudatunkba, hogy ha vége akkor majd, hogy kell odamenni az emberekhez és elkérni a szavazó lapokat, amikor majd lesz ez a szavaló verseny.

Majd elkezdhettük kipakolni a saját részünkre felállított helyekre a cuccainkat, nekem csak képek voltak, de több helyen is volt kaja vagy játék vagy egyéb. A kaja meg volt adva, hogy csak ilyen kicsi lehet, keksz vagy stb...nem valami nagy lábosnyi.

Én persze mivel egyedül voltam így a Thai srác, meg a Brazil sráccal raktak össze, és bár a megbeszéléseken a Thai srác sose volt ott, végül a Brazil srác nem jött el.

Aztán jött a további munka itt ott segíteni. Majd kimentünk és vártuk a vendégeket, Nagaoka és Kondo sensei-el, és a Kinai lánnyal én kaptam a hátsó részt és Gerardo is lassan megjött és besegített, bár én úgy vigyáztam, hogy ne késsek el, erre meg senkit nem zavart. Közben néha Kamiya sensei kijött kicsit beszélgetni, meg megkérdezni, hogy biztos tudjuk e, hogy kell... nem vágom ez mi a japánoknál, ennyire tökéletesen kell mindent???

Na aztán bemehettünk, bár szerintem nem volt hidegXD És senki nem értette miért nem fázom, kaptunk ezért ilyen Dzsekit, de én direkt nem vettem fel, majd mikor felvettem mégis akkor jöttek, hogy na akkor mégis csak fázom, és mondtam, hogy nem csak így nem tudják majd mit csinálok, nem egyértelmű.

Majd bent újabb feladatok, ha vége volt a szavalásnak abban segíteni, meg kicsit az asztalunknál lenni, elégé pörögtünk. Aztán jött a rész elkértük a papírokat megint Kinai lány meg Gerardo, és most Kurashima sensei isXD Talán ő a legszebb tanár mégiscsak durva, hogy 30 éves én kinézném 20nak (se)XD

Aztán meg felpakolni a zongorát és jött egy előadás Kamiya sensei és 3 öreg hölgy akik harfáztak, Kamiya sensei nyilván zongorált.

Majd utána lepakolni és jöttek az indonézek egy tánccal amibe utána bekapcsolták azokat akik be merték vállalni, és fura, de a szavazó bírákból mind felmentek még ha végig is bénáztákXD

Majd utána vissza a cuccost és jött megint egy karaoké feeling dob meg gitár meg zongora...meg az a típikus japán hangszer amit Mike nyomott most...és az énekes egy új srác volt aki atom jól nyomta.

Majd utána lehetet kicsit még az asztalunknál lenni, most odajöttek páran a Thaihoz föleg, meg egy pasi a lányával és a kicsaj egész vágta a Magyarországot én mondtam is neki, hogy de tudja, hogy mi mi... Aztán lehetet pakolni én végig maradtam bár kicsit előbb is elengedtek minket, majd megkaptuk az utolsó feladatot, hogy majd 6kor mehetünk inni.

Gerardo eljött a Abilitybe majd onnan indultunk is 6 fele két lánnyal akik gyalog voltak igy elégé el is késtünk bár mind1 volt. Majd a tanárokkal együtt bementünk a helyre ahol inni fogunkXD Akik eljöttek: Sugai sensei aki a legjobb ivónk állítólag, Kamiya sensei, Kondo sensei, A iskola istenségeXD vezetője mindene, Minami sensei, egy tanár akit nem ismerek név szerint sajnos, és hát a Staff, Mike, KinKin, Sai, Sei, Gerardo, Hejin, Hyong Mi, és egy koreai lány akinek megint nem tudom a nevétXXD Mert velem nem egy osztályba jár és velem még mindig senki nem hajlandó beszélgetni, esetleg köszönésre méltatnak vagy arra se.

Aztán neki is álltunk enni inni, van egy pár kép is fenn ha valaki érdekel, aki meg nincsen reggelve annak majd valamikor feltehetem máshova is a képeket, mert mind fenn van a gépem még mindig. Aztán evés ivás közben ...jött a Vezető nagy ötlete, hogy ki tudja kitalálni mennyi az ő fizetése 10ezer yenért... Gerardo nyert a tippelésben és meg is kapta a pénzt amitől teljesen odavolt először el se hitte...mondjuk más se hitte szerintem el, hogy komolyan gondolja. Majd jöttek szépen sorba a ötletes kérdések, Sugai sensei rendszáma, mikor született a Kamiya Sensei húga(nem is tudtam van nekiXDde más se), Mennyi a fizetése a másik tanárnak, akkor Minami Sensei mióta van a Manabiban...stb...de én egyszer se tudtam jól tippelniXD szal nem nyertem semmit, bár később már le is ment az ára 5000yenre...de Kin Kin nyert a legtöbbet...aztán mondták is hogy lehet nem véletlen a KinKin neve..mert japánul a Kin az pénzt jelent... Ginkou(bankban is ott van mint Gin).

Majd mindenki hazament, bár több tanár is elégé kész volt, Hatada sensei fölegXD

Meg Sai a kinai srác is bár állította, hogy neki a sör nem para, mert ha valaki nyert pénzt húzóra meg kellett innia ami előtte volt. Ő meg csak kétszer nyert, de teljesen kész is volt. Majd én Hejint hazacipeltem a koreai lányt aztán végig mondta, hogy nem nehéz e ...XD Vicces volt. Hát tényleg jó nap volt igy a végére...és mivel mindig jöttök, hogy nem írok, holnap is lesz valami majd azt is lefirkálom...csak nektek csak most...



írta: Calintz
2010. febr. 10. 2010. febr. 10. 22:26

Nos ez egy érdekes bejegyzés lesz....

Mivel...ma csomó ajándék várt, 1 matome teszt-egyébként megtudtuk, hogy a szó jelentése az, hogy egybetenni, ergo ez a teszt egybeteszi a dolgokat amit eddig tanultunk lényegében.XD Na, de nem ez a lényeg... Majd utána lementem a "cigizőbe", és mondtam, Cho Yo-nak, hogy nincsen e kedve inni együtt, majd ő... Miért én meg, hogy mert szülinapom van... És itt rontottam el mindent. Erre az amerikai ember azt mondta, and then all hell break lose. Aki nem értene így az úgyis rájön mindjárt mire gondolok.

Nem egészen 2 perc múlva az egész suli tudta már, hogy szülinapom van...és mindenki mondta is, hogy áh bodog szülinapot. Bár volt aki már ez előtt is betámadott ezzel, Susan és Fefe(a két Indonéz lány). Dehát a Facebook mire nem jóXD

Aztán jött, hogy hol akarok inni, mondtam otthon és kettesben gondoltam, nem akarok partyt, fél perc múlva akkor hova megyünk és jönne ez meg ez meg ezXD Aztán jött a kérdés, hogy mit főzök, és mondom én semmit örülök ha van mit ennemXD...Majd aztán, hogy akkor venni kéne valamit, aztán itt elhangzott egy érdekes dolog, hogy...végülis az én szülinapom szal döntsem el mit veszünk inni?XD He ez eddig hol volt??!!

Na mind1 aztán abban maradtunk, hogy Jonjibnál lesz a party, mert ők akarnak nekem valamit főzni, egyébként úgy veszem észre, hogy ez itt ilyenkor valami szokás , hogy buli akkor főzés...bár lehet nálunk is nem tudom, én nem szoktamXD

Közben Irmannak elmeséltem mifájXD Hogy én nekem ehhez semmi kedvem, mert kb január óta senki nem szól hozzám...szal nem értem most mire fel...meg pár emberhez semmi kedvem...stb... De végülis nem volt baj, mert kiderült csak páran lesznek aminek én nagyon is örültem...meg hát akkor már Irmant is elhívtam, mert újabban egészen jól megvagyunk...állandóan nálam csővelXD És újabban kitalálták Danival, hogy milyen jó lenne ha nálam laknak, mert abból mindenki jól jön ki, én mert nem kell  sokat fizetnem az áramért, nem mintha kellett volna eddig is mind1...(mármint sokat fizetni, keveset azért kellettXD) Ő meg hát majd ha én haza mentem befoglalhatja a szóbát és akkor egyedül lesz és az neki tök jó, mert XD CSak az elfelejtették, vagyis nem tudták, hogy ez komoly ellenőrzés és konkrét beköltözést jelent. Mert ez úgy lett volna, hogy csak elviekben van itt és akkor ha hazamentem befoglalja, de mint kiderült ilyet nem lehet. Ezvan.

Nos suli után én még intéztem pár mailt és utána elindultunk, esőben(bár nem esett durván), gyalog, mert jelenleg a biciklim kereke ki van durranva...és mind1XD Ez itt nem könnyű dolog, és felszerelésem sincsen, hozzá és nem is értek hozzá. Majd még vettünk inni bár annyira nem sokat, mivel mondtam Cho Yonak hogy felesleges sokat venni, mert Szilveszterkor is megmaradt egy csomó. Majd szépen lassan odaértünk Rin még becsatlakozott, különben rájöttem, hogy Rin nagyon jó arc...kicsit olyan Pata-s(Tóth Szabolcs aki így ismeri). Nem tudom, olyan kicsit fura a nézése, de nagyon kedves gyerek. És sütikbe pro, és elvileg haza minden jól megy neki cukrász akar lenni odahaza.

Itt Hoson, Jonjib és Hyontek vártak minket koreai kajával, valami koreai pizzával és egy húsos csípős kajával... Egyébként most sokkal kellemesebb volt az egész, mert végre mindenki beszélt japánul, Irman meg én meg hát ugyebár nem ezen a szinten vagyunk, de hát mind1...Mi értjük a többieknek meg lehet egyszerűbben is mondani, ha nem értenék, bár azért lassan mindenki elégé jól beszél, meg mostmár azért a mi csapatunk is elégé sok mindent megért. De egyébként sok mindent nem csináltunk ettünk, közben beszélgetünk, hogy ez ott hogy megy itt hogy megy stb. Majd én megkaptam a speciális piám, amit húzóra kell nyomniXD Közölték velem, a koreaiak, hogy így is kedvesek voltak, mert koreaiban mindent beletesznek, nem csak sör meg rizspálinka kombo, aztán közöltem, hogy ezen ne múljonXD és beleraktak egyből pár cuccot. De még így is laza volt szerintük, bár így hogy kaja is volt benne egy húzóra nem ment, de nem volt különösebben baj, közölték, hogy laza vagyok, hogy kettőre le is nyomtam, aztán elmondták, hogy koreába cipőből megy az ilyesmi. Erre én mondtam, hogy esküvőnél nálunk is. Aztán betoppant Hanrim is aki mostanában Lee vel jár, akinek volt a szülinapja aki látta a képeket. És eddig volt a randi, időközben Cho Yo teljesen részeg lett és elkezdte faggatni Hanrimot milyen volt. Erre elmondták, neki, hogy koreában ezt nem szabad megkérdezni, fura...Mi is az ilyesmit többnyire kibeszéljükXD Aztán mi Irmannal hazamentünk azzal az indokkal, hogy holnap mivel ideköltözik hozzám, és Kamiya sensei jön és lecsekolja, haza kell mennünk. Bár igazából nekem nem volt kedvem most 1ig ott maradniXD Meg holnap azaz most épp ma...lenne pár dolgom is főleg a bicikli, de jelenleg a hütőm is teljesen üres és a hajammal is kezdeni kellene valamitXD Mert igen tényleg hosszú, és Sugai sensei mindig azzal szivat, hogy mikor vágom már le...



írta: Calintz
2010. jan. 25. 2010. jan. 25. 10:22

Elégé korán felkeltem, bár kicsit úgy voltam vele lehet elkésem...nem aludtam sokat megintXD De ez itt sose jön össze ujabbanXD

Aztán olyan 10:05re oda is értem a suliba bár 10:15re kellett volna.

Most volt új ital az autómatában ki kellett próbálni, valami karamella cucc...de igazából elégé darabos volt, szerintem kicsit megfagyott vagy nem tudom ezért elégé sok idő volt meg inni.

Majd szépen lassan megjött mindenki, és Kondo sensei is, a busznál még megkérdezte ki jött és ki nem és miért nem... Majd beszálltunk a buszba. Bár vicces mert csak koreaiak jöttek, egy volt osztálytársam is, aki azon 3 ember közé tartozik akik felkerültek magasabb osztályba...XD

Mindenki elpunyadt, bár elöl a csajok nagyban beszélgettek...

Fura volt, hogy Minami sensei nem jött el, de talán jobb is így.XD

Majd a helyre érkezve ő is megjelentXD Na mind1XD Nem nagyon szeretem újabban mert akármikor felmegyek mindig mondja, hogy beszélgessek vele...de én nem akarok...mert ha nem vele akkor beszélni akkor nem, de mindig mondja, hogy tudok japánul, akkor vele beszéljekXD De ő hozzá a munkák tartoznak nem az egyébXD Hagyuk...

Nos odaérve a helyre bementünk a helyre ahol főzni fogunk itt levettük a cipőket és mondták, hogy ezek a papucsok majd akkor kellenek ha wcre megyünk és mossunk kezet majd vegyük fel a kötényeket és a kendőt, hogy ne menjen haj a kajába.

Nekiláttunk, elégé egyszerű volt, valami szürke port kevertük össze vízzel és liszttel...majd ebből lett a tészta amit gyúrni kellett csomó ideig, addig míg a csomók eltűnnek. aztán felvágotuk őket szépen, az a lány aki ilyen efkete fehér polóban volt( aki a képeket is nézi, aki nem annak nem tudom leírni ki voltXD) De ő nagyon ügyes volt mindenben...én ott bénáztam ellenbenXD

Aztán mindenki leült...és kihozták amit csináltunk soyaszószba bele tettünk hagymát(ilyen kis karikákat), wasabit és még valami kis krémet, ezt összekevertük és a tésztát abba mártogatva ettük, mindenkitől megkérdezték nem gáz e a Wasabi...mert erős és stb... én az egészet beletettem meg se éreztem....

Finom volt bár a tésztának nem is nagyon éreztem izét lehet mert nem volt?XD

Na aztán meg jött az Onsen...a tanárok elmondták mi hol van és ha végeznénk előbb mint a többiek akkor fenn vannak mangák itt lenn meg egy pihenő szóba. Felmentünk együtt eltettük a felesleges cuccokat és mindenki bement átöltözni. Én mondjuk most teljesen felkészültemXD 2 törölköző miegymás...a múltkor elégé kellemetlen volt ott takargatni a cuccostXD

Aztán bementünk itt azért többen voltak törcsiben...e azért itt se nagyon rejtegette senki el a cuccotXD mintha ez menő lenne, vagy megszokás?

Elöször benn mindenki letelepedett...majd én kimentem...fura de ezen a helyen tök mind1 hol vagy mindenhol meleg van...és kinn jó is volt az idő szóval ott kellemesebb volt. Majd kijött Kondo sensei is és kicsit beszélgetünk, hogy otthon mi a legjobb munka, itt mi a legjobb munka, hogy én mit szeretek csinálniXD Stb. Sok mindent kérdezet, és mondtam is neki, hogy ez az egész kicsit olyan mint a NarutobanXD Hogy mert jóvoltam kapok onsen ajándékotXD És a tanárral együtt punnyadunkXD De a Narutot nem nagyon ismerte bár a régebbieket igen. Meg kérdezte, hogy otthon is vannak e animék, mondtam hogy a szinkón szánalmas, ami nem igazán tiszta miért, mert pl a régiekkel semmi baj nem volt, mint a Monoke Hime nem?

Meg a Ghost in the Shell is szeritnem jó volt. Meg beszéltünk kicsit a filmekről isXD Elszórtam, hogy apu szereti a 7 Szamurájt és főleg a régitXD

Aztán én talán elsőként mentem ki és felöltözés után...elmentünk Mangát olvasni, de mindenki elégé hamar végzett....így... korábban hazamentünk aminek én örültem, mert ma el akartam intézni az internetem, mert már elege van ebből, hogy használhatatlan...

Shinnel együtt el is mentünk, és ez volt a para rész mert neki 5kor munka van...így sietni kellett, elvileg a leggyorsabb netem lesz, de csak 20. átől tudják bekötni, miét? Nem tudom...nem értem...egyébként a rosszabb kb 400 yennel volt olcsóbb így azért nem azt vettem.

Aztán kesöbb mondta Shin, hogy mi csinálok ma, és mondtam, hogy muszáj vásárolni, mert nincsen mit enni, és mondtam, hogy majd elkísérem, poénból felvetette, hogy elmehetnék a munkahelyét megnézni. Én meg mondtam, hogy oké. Nem messze van a Vonatpálya udvartól. Egy hotel, bár kivűlről úgy néz ki, mint egy nagyobb ház szerintemXD Bennt már nem volt próblémaXD Megfelelően nézett ki.XD Volt konyha is meg minden, bár ezeket elvileg vendég nem láthatja, de amikor a főnököket megkérdeztük mind azt mondták, hogy persze nyugodtan. Majd felmentünk a 2.ra ahol mindenki meglepödött miért vagyok ott...Mert hát eddig ilyen nem volt meg egyébként is. Egyébként Shin itt ilyen pincér állást művel igy pár termet meg is nézhetem, ilyen VIP asztal stb. Aztán láttam a főnököt is aki hát elégé idős ember, és itt tényleg az alkalmazotthoz úgy beszélnek mint a barátok szóltak, szóval ha úgy vesszük lekezelően.

 



írta: Calintz
2010. jan. 17. 2010. jan. 17. 10:12

Viszonylag későn keltem, mert tegnap este megbeszéltem Dannyval, hogy 13:20ra kell csak suliba menni-e vagy sem és ő azt mondta, hogy igen...Igy hitem neki. Majd nem is olyan soká megtudtam, hogy tévedés...mert van akik előbb mentek be a suliba, bár nem tudom most akkor végülis miért...

De mind1 13:00 kor elindultam mint egy örült, fénysebességgel...majd kiderült, hogy még nem igen van semmi. Bár elvileg előbb is volt már valami, ezt nem egészen értettem, szal hagyukXD

Na mind1 13:20kor elkezdődött az írás oktatás. A tanár elmondta, hogy (kép van a fészbúkon), hogy kell csinálni... Mit csináljunk mit ne csináljunk. Pl. ecset mindig szép legyen és ives legyen a vége, ne ilyen szétszórt...blablaXD Aztán hogy ha nincsen festékünk, kérjünk a tanároktól. És hogy és ezt nem egészen értettem, mindig egy 15 fokos szögben kezdünk...meg mindig egyenesen kell tartani az ecsetet, sose dölhet el... vagymiXD

 

Na aztán mikor ezzel végeztünk ki kellett választani azt ami a legjobban tetszett és arra odaírni a neved...és aztán fotó XD Én megkértem a tanárt, hogy írja le nekem a sárkányt...de tök másmilyen volt, mint amint anno Sugai sensei írt nekem...Na mind1 XD De szeresük a Kanjikat mi?XD Egyre van 4 kanji...eh...

Na és majdnem arra írtam rá a nevem, az legalább jó voltXD Nagaoka mondjuk mondtam, hogy szépek, mint valami rajz lenne, csak éppen nem hasonlít az eredetireXD Mondtam, kösz...XD

Aztán lementünk verni a Mochit...össze vissza váltogattuk az embereket, kicsit segített Kamiya-kun(ahogy a tanárok hívják) is.  Majd lejött Kondo sensei és megmondta, hogy aki nem csinálja az ne is egyékXD De erre se állt neki csomó ember...Na mind1XD elvoltunk, a tanárok időközönként adta hozzá kis vízet. És egyszer Hatada sensei is lejött segíteni. Aztán fel is mentXD De csak azt mondta kevés a víz tett bele aztán fel is mentXD

Na aztán mikor eleget kapott ketészedte Arai és Nagaoka és felvittük a kedvenc haverommalXD Aki minden nap tök kedves mindig köszön nem úgy mint másokXXD

Aztán meg elkezdtük a golyókat csinálni tettük bele ilyen édesbabotXD Már aki...és levesbe tettük, mert ezt elvileg így szokás... Cho Yo közben míg a többiek gyúrtak befalt egy két előkészített édesbab adagotXD Aztán mindenki nekilátottXD Elégé finom volt így is nem mintha máshogy nem XD

 

Aztán mikor végeztünk mindenki segített elkapolni, mi közben találkoztunk Steven sannal az új indonéz sráccal mig arról beszélgetünk ő mennyire szeret rajzolni, a suli igazgató helyetesével, akivel már jó párszor találkoztunk mikor óra közben lejött. Legutóbb Arai sensei el is kergetteXD pontosabban mindent kitalált, hogy ne kelljen maradnia, hogy jaj de mi most csak írunk nem beszélgetünk, meg tök unalmasXD Hát igen biztos félti az állásátXXD

Egyébként ezt a Steven fiút nem igen szeretik az Indonézek se...elégé érdekes fiú, ha beszél semmi arckifejezés...mintha minden ugyan olyan lenne neki, kicsit StevenXD SegalXD(még a név is stimmel??XD) meg nekem mutogatta a rajzokat, és bár elégé jók voltak...folyamatosan mondta, hogy ez se jó az se jó. Közben Cho(aki nagy pses a kolleszban kinai srác) odajött és ő is megnézte...és kiderült Kinaiul is tud Steven úr.... 1 évig kinn volt kinában és megtanulta. WowXD De akkor is ijesztő megkérte, hogy mutassam meg a rajzaimat, de semmit se csinált csak oltotta, hogy itt nem jó ott nem jóXD Hihetetlen... de azért érdekes dolgokat mondott, hogy elvileg az ember keze akkora mint az arcod, és a kéztől a könyékig akkora mint a lábad... mig attól felfele mint a fejed. Wow és ténylegXD

 

Utána végeztünk és mindenki ment haza én meg láttam Hatada ott dolgozik a tisztogatáson... a lábost mossa el amibe vertük a Mochit. Mondtam, hogy szivesen segítek így megint beszélgetünk kicsit...olyan 2 órát kbXD Mondjuk ezt nem most tudtam meg, de mondta, hogy van gyereke 1 éves... És mondta, hogy tök szeret mangát olvasni, nézni annyira már nem szereti az animéket, de a mangákat nagyon szereti, és az összes híreset ismeri ha nem is olvassa, a Death Noteba belekezdett csak mondjuk. Aztán ott megbeszéltük, hogy ezek a felszerelések a Mochihoz mind az ővé...vagyis az unókatesójának az unókatesójáéXD De ő viszi majd haza. Abban segítettem felpakolni meg rögzíteni.

Hát ez a nap egész jó lett köv héten meg megyek majd erre a melegvízes fürdőbe és utána meg megtanulóm, hogy kell Soba-t csinálni(olyan mint a Ramen csak vastag tészta.



írta: Calintz
2010. jan. 1. 2010. jan. 1. 7:11

Na ma 9kor keltünk, bár én igazából...3-4 fele feküdtem le csak...de nem volt para felkelni 9kor sőt igazából kicsit előbb is keltem fel nem tudom miért...És elmentünk a Juscoba a ruhák miatt...Cho Yo nem vett semmit végül, eldöntötte magában, hogy minek mert neki úgyis van elég cucca. Hát XD Ezért érdemes volt, én azért vettem pár cuccot, de inkább csak ilyen kisebbeket, egyébként itt is menő most a lábas zokniXD Vagy mijezXD aminek ilyen lábujjak vannak a végén..nem az az egybe cucc, remélem értitekXD

 

Utána meg elmentünk a pályaudvarra, ahol nagy dobolás várt minket, ez már a 4. alkalom, hogy ilyet látok, de attól még érdekes. Meg hát Misot osztogattak megint, ez is már a 4.XD Hát ezvanXD Mellesleg a Juscoban is volt csak azt nem néztük meg végülis. Meg hát láttam egy tök jó ruhát csak kb ugyan annyi volt setben 5000 mint ha külön vettem volna meg és a külön lévő kicsit máshogy is nézett ki, egyébként rengeteg ruha volt most ott ....és hát mondjuk a legmenőbb főleg a  ez a nagy bomber jekiXD Cucc aminek ilyen állat van a kapucnijában. Meg volt külön elegáns részleg is. De annyira nem vészes....én mindenhol szétnéztem, voltak fehérneműk is, bár elégé szörnyű stílusú fajták voltak. Meg hát ilyen térig érő zoknik. És elvileg most minden hudeolcsó. Meg cipők is voltak olcsón... És lehetet mindenhol ilyen dobozokat venni, ami egész seteket tartalmaznak. Mondjuk nadrág poló pulcsi kabát vagy hasonló, ami nekem kellett volna az ilyen pufaj kabát, pulcsi még egy pulcsi és egy poló 5000 yen. Mondta Cho Yo hogy ezek nagyon olcsónak minősülnek itt japánba... Egyébként tegnap, hogy olyan későn voltunk ott egészen más volt ez az egész...most meg csurig volt az egész hely.

Na vissza a doboláshoz. Csomót doboltak kinn a bolt előtt...kép nem volt nem is lesz, nem számítottam ilyesmire és nem vittem a gépet...de ugyse adná vissza...meg kb ugyan ugy néznének ki a fotók mint ami az UedaYonál is volt. De szegényeket nagyon sajnálom, hogy ilyen hidegben esik a hó meg minden és nekik ott kell tolniuk a dobolást. Közben meg ettünk egy miso levest.

Aztán elmentünk az UedaYohoz. Ott vele szemben van egy hely amiről Cho Yo mesélt.. hogy ott lehet regisztrálni és akkor megkeresnek munka ügyben megpróbálom itt is majd ezt is hátha akkor végre lesz munkám, reméljük lesz végre mert már nagyon utálom ezt az állapotot.

Aztán fel a UedaYohoz... megnéztem megint a kis táblákat amikre lehet jókivánságokat írniXD De annyira jó, hogy tele van Sengoku Basara- s Sanadaval mindegyik, egy két Date meg Sasuke velXD csináltam is pár képet telóra végreXD Majd eccer gépbe is mert kell csak mindig elfelejtemXD Meg felmentünk oldalt a várhoz.. És ott betalált minket egy kutyás csávó. Aztán elkezdet mesélni nekünk... Angol és japánt váltogatvaXD Azt próbálta elmondani, hogy régen a víz a vár előtti park részig tartott...aztán megépítették a várat meg minden, hogy ne legyen akkora folyó meder. Aztán mondtam, hogy ha lehet inkább csak japánulXD Mert ez igy nagyon veszélyesXD mert kb csak ennyit tudott, hogy folyó, hegy vár..angolul a többi meg japánul, és ha valami nehezebb volt mindig kereste angolul a szót.XD Különben még mindig istenien megértek mindent amit beszélnek. És kérdeztem is tőle, hogy tényleg igaz amit Dani mesélt, hogy az itteni kútba lementek a helyiek és hátba támadták Tokugawa Ieyatsut, mondta igaz, de senki se érti hogy vert le 3000emberrel kb 20-30 ezer embertXD Ez a japánoknak is rejtély.XD Meg mesélte, hogy a Tokugawa család gyermekei is még háborúztak és hogy elvileg bár ezt nem egészen értettem hogy ki de ha minden igaz Sanada gyereke elvette Tokugawa egyik gyerekét talán igy lett vége a csatázásnak köztük, meg hogy Sanadanak volt testvére is...Na ezt speciel nem is tudtam. Érdekes volt amiket mesélt, meg jó volt találkozni valakivel akinek van fogalma a történelemrőlXD Ez a japánokra nem jellemző...senki nem tud semmit a múltról. XD Vicces. Meg mondta, hogy ha hazamegyek azért még olvassak utána ha van kedvem, mert mondtam, hogy nagyon érdekel ez a része japán történelemnek, és sokat tudok róla. Meg olvastam is pár dolgot. És mondta, hogy nyugodtan járjak akkor mélyebben utána ha gondolom. Kedves volt...aztán elbúcsúzott a kutya is meg ő isXD ÉS mi is lassan hazaindultunk.



írta: Calintz
2009. dec. 31. 2009. dec. 31. 6:41

Nem lesz hosszú ez a bejegyzés bocsi.

 

Nos 11kor találkoztunk a Pályaudvarnál... Cho Yo szervezet egy bulit.  Eljöttek egy csomóan az osztályból... még lányok is. Elvileg Yo csak azért nem jött el, mert hát terhes...és mi meg iszunk és nem akarja, hogy a gyerek ezt eltanulja. Meg meglássa...A HASÁBÓL????XD Mind1XD

Na elmentünk volna Cho Yo-hoz, de én késtem így megkaptam, hogy menjek el egyből hozzá. Hát ez vicces dolog, mert a város másik felén lakikXD De mind1 elindultam. Egyébként nagyon jó háza van és a két tesójával együtt lakik itt. Akik most épp elutaztak, Nővére japán körútra, bátyja meg Kinába. Na mind1 ideértem, és még senki nem volt itt ezért gyorsan ejtettem egy telefont. És kiderült, hogy ők még úton vannak, nagyon gyors lehettem, pedig még kicsit el is tévedtem.. Majd mindenki ideért, főleg a koreaiak, és két lány Lee meg KinKin akinek a szülinapja is volt, és a barátnője. Először nekiálltunk inni, és kártyázni pénzértXD Én hamar kiszálltam, nem volt kedvem elherdálni a pénzemXD De a többiek tovább játszottak, bár csak 10 yennel játszottak a végére lett két 100yenes kör is. Aztán jött a kinai kaja...rendesen belaktunk meg beszélgettünk. Majd elindultunk a helyre ahol karaokézni fogunk. Hát egy elégé nagy hely volt, kb 10-12  szobával, és állítolag a miénk volt a legnagyobb szóba, bár a többiek mondták, nincs e nagyobb, de szerintem elég volt. Hát öszintén nekem ez a rész nagyon unalmas volt...mert, végig vagy koreai vagy kinai számokat nyomtak, Gerardoval benyomtunk egy Brian Adamset cserébe...de Gerardo a kinait is nagyon tolta, hát ott a sok japán katakanával a szöveg szal nem nehéz...Aztán én bepróbáltam egy L'arc En Ciel Ready Steady Got, de túl gyors volt és feladtamXD

Aztán mindenki lecsapodott, mi még páran visszajöttünk, Gerardo, Hanlim, Lee, KinKin , Cho Yo, Shu és persze én. Egyébként valami nagyon alakul Lee meg Hanlim között állandóan együtt vannak, bár nem baj, mert Hanlim nagyon szeretne magának egy japán barátnőd, kinai meg nem sokban más gondolomXD

Aztán itt még kicsi ettük, meg ittunk...aztán Jusco ...hát én őszintén nem akartam menni, mert nagyon hideg volt, de mind1 mentünk. Ma és holnap azaz elsején nagy leértékelés van ilyen 5 ruhát lehet 5-10 ezerért kapni. Egyik set meg is tetszett, pontosabban csak a pulcsi belőle...Ma 1 . meg is kerestem, mert aznap nem vettünk semmit csak nézelődtünk. De önmagában a pulcsi is 5000 igy felejtös voltXD A többi meg nem tetszett a setben.

Hát lényegében ennyi is volt...Mi ketten Cho Yoval hazajöttünk és itt maradtam nála, mivel holnap is elmegyünk a Juscoba most talán venni is valamitXD

Pezsgöztünk meg ittunk sojut(koreai 60%os alkohol), meg sörözés volt...bár én kellemetlenül éreztem magam, mert csak én hoztam inni.XD De mind1 legalább én hoztam.

 

Este még megnéztük a tvben az újévet...volt valami kemény műsor...énekeltek meg minden... Aztán átkapcsoltunk Kinara és ott is ment egy adás a szilveszter miatt ....jól nézet ki elégé.



írta: Calintz
2009. dec. 19. 2009. dec. 19. 8:20

Nemrég megkaptuk a feladatot, hogy detektivkedhetünk... Erre én nem jelentkeztem, mert tökre kiment a fejemből...de Dani mivel nem tud menni lepaszolta nekem. Ami vicces, mert igy is csupa indonéziai jött el és egy kinai meg persze énXD Na most ez úgy nézett ki, hogy kaptunk egy papírt...amin rajta volt egy szó, és kit feladat, rá kellett jönni, mi az ami hiányzik, melyik két hiragana, majd abból rájönni, mit kell csinálni...most ezt igy nehéz lenne elmondani, de a lényeg az volt, hogy az Ueda kastély elött lesz egy busz.XD

Ma korán kellett kelni...mert ma van a detektíveskedésXD  Nos Irman már fél nyolckor felkeltett, de én csak 8kor óhajtottam felkelni, mert 9 re kellett csak az Ueda kastély parkjában lenni. Akkor meg hova siessek..

Szép lassan elkészültem és elindultunk, közben meglehetősen kicsi bezsongással, Irman meglátta milyen a hóXD De én nagyobb lelkesedésre számítottamXD kicsit kapott is egy hógolyót, hogy érezze milyenXD

Kicsit el is késtünk, mert nem akartunk elcsúszni, bár idebenn ott voltunk, csak a többiek már vártak ránk, mondtam is nekik, hogy hát Irmannak új a hó azért késtünkXD

Beszáltunk a Buszba amivel mentünk a helyre...Nagano környékére. Közben a Buszban újabb és újabb feladványokat tettek fel, de mindenre jól válaszoltunk, persze csomó kis japán kisgyerek jött el és ők is tudták, néha pár mpvel később tettük fel a kezünketXD hogy ugy tünjön tudjukXD Ja egyébként...ilyenek voltak, hogy mi Ueda szimboluma, stb és akkor volt A, B, C válasz...

Aztán kiszáltunk a parknál ahova jöttünk, gyorsan Michael (Mike eddigXD) megmutatta Irmannak mien a hó, ha már elsőXD Tudni a kell milyen XD Egyébként akik eljöttek, Irman, Michael, egy lány akinek nem tudom a nevét, de már képet láttam róla, de suliban se láttam gyakran. Akkor Seito ..aki kinai, Tokyo tripnél mindig Mike-al van együtt a képeken. És persze még én.

Aztán kipengetük a pénzt 500 yen...és megkaptuk a felszerelést a feladathoz. 1 toll és feladat füzet, és egy kártya amin rajta van, hogy mi ezt a feladatot csináljuk.

Aztán elindultunk.Első feladat ... Valami Wa valami Ra... Egy kisebb állatkertnél álltunk meg ahol a majmocska mutatott jobbra...és ott is volt az első jel egy Mu(najó nem mutatott, de mutathatott is volna nem?XD). Majd kicsit késöbb volt egy táblán egy Sa meg is volt, hogy SaWaMuRa. Első hely. Egyébként a füzetben kis képeken volt merre kell menni, olyan 5-6 kép..hogy senki se tévedjen el...

Na el is értünk a helyre ahol kaptunk Miso levest, olyat mint amint mi is csináltunk a Volunteerkor...csak ebben több volt a hús...és persze lehetet még kérniXD

Aztán mentünk tovább keresni a következő helyet. Most egy 1 T 2 volt a feladat, hamar meglátuk a V-t és a M-t ergo MTV oda is mentünk ahol megkaptuk az első ajándék csomagokat, hogy ezekben mi volt itt nem irom le, mert akkor én se tudtam még.

Mentünk tovább a városban, egyébként itt meglehetősen sok volt a Katakanás kiirásXD De tényleg kicsit túl sok isXD Na az új feladvány két háomszög és 2 kör  és az, hogy youkai itt 4 kanjit kellet megtalálni az egyik egy kép volt és annak a jelentése volt a megfejtés..Majd elis értünk a helyre...ahol megint ajándék várt minket és egy új kanji ami a következő feladvány volt. Mentünk tehát tovább. A következő hely meglehetősen közel volt, szemeXD Itt is megkaptuk az ajándékokatXD És mehetünk tovább. Majd az új feladat egy kocka Sa Ka és kör...hamar összeraktuk megint itt ott elrejtve a jelekből, hogy Asakawa(most az utolsó jel egy tót mutatott, amiből a K ott volt azért kawa, mert az a folyó). A közelben ott is volt a köv hely és megint kis Miso várt minket. Itt közben kicsit faggatak minket, hogy honnan jöttünkXD Mindig úgy meglepödnek, amikor mondom, hogy MagyarországXD De vicces, mert tudják, hol vanXD A következő hely volt a legjobb bár eddig a legmesszebb is...egy Játék bolt... SOK GYÖNGYÖRŰ GundammelXD Itt csomó képeslapot kaptunk, nekem a nő mondta, hogy vegyel el sokat, mert nem minden napi, hogy valaki ilyen messzire eljut, utána a többieknek is akart adni, de mondták, hogy elég ennyi isXD Ugyhogy csak én kaptam sokat. Aztán mentünk tovább... Na most jött a legjobb feladványXD Egy boltban, ahol még kaptunk ajándékokat. Ezt a helyet kicsit nehéz volt megtalálni, mert minden környezetben lévő dolognak ugyan ugy ez volt a neve, hogy AsakawaXD Itt a táblán volt egy Bambusz, mondtam, hogy én tudom mi a válasz, csak éppen magyarulXD Aztán akitől kaptuk az ajándékokat, mondta a két kislánynak aki ott voltak az anyukájukkal, hogy segitsenek nekünkXD mondták, hogy SASA (szasza)...És igy mehetünk is tovább útközben elkapott minket egy csávó, és mondta, hogy mind indonézek vagyunk, és akkor mondjuk, hogy én nem plXD Aztán mondta, hogy biztos nem lehet könnyű, hogy mindenkinek ilyen hideg..ez az idő(hát igen hó vanXD), én mondtam, hogy nekem tök ugyan ilyenXD Aztán fura volt, mert kérdezte, honnan jöttem, mondtam, hogy M.o. mondja, hogy Budapest a főváros nem...? Ő volt ott, szép hely...XD De igy olyan jó mikor maguktól mondják...szal tényleg tudnak valamit azért.

Na mentünk tovább az új feladatatokat megoldani, na itt jön a vicces rész... a következő rész az volt ...hogy egy mosolygos nap ami kinyujtja a nyelvét...közben a két kislány is odaért , és hamar mondták, hogy ők tudják, a választ, persze nem mondták most megXD AljasokXXD Egyébként az istenért nem birtunk rájönniXD Aztán az anyuka elmondta...hogy egyszerű...BeeeXD(mint amikor kidugud a nyelved és mondod, hogy BEeeeXD BaszusXD). Na megvolt... a válasz... Sasa Zawa BekariXD BakeryXD El is mentünk ide ahol egy sütivel vártak minket, egy ilyen kicsit érdekes forma aminek a közepén krém volt, jó nagy adag méghozzá.

Majd utközben megtaláltuk a következő feladványt és a sütisnél ott volt egy szeműveg azaz megane(ez a szeműveg japojul). Na mentünk is a szeműveges helyre, ahol egyébként mindenféle ékszert is lehet venni, meg óraszijjakat... Itt kicsit el is viccelödtünk, hogy miért csak ezt kapjuk, miért nem szeművegetXD Egyébként itt egy halom kedvezményes kártyát kaptunk és én út közben találtam még egy ilyetXD Bár ezt szerintem ugyse fogjuk haszálniXXD Na aztán végül az utolsó hely marad csak ami a busz volt már. Itt kaptunk kedvünk szerint vagy egy piros vagy egy sárga kitüzött, hogy elvégeztük a feladatot, és Detektivé váltunkXXD Majd még elmentünk a városba enni, mert még járt egy ticket egy evésre, bár ez már pénzbe került csak kedvezményesen volt igy nekünk... Mindenki ide jött szóval kevés volt a hely kicsit lepihentünk megvárni amig valaki végez és csináltunk egy közös képet. Aztán nekiálltuk enni...nem tam mi volt azXD De finom volt, sok hús, zöldségek, egy két rák, és ez alatt tészta, ilyen öntettel leöntve ami a kinai kajákon is szokott lenni, kb ugy néz ki minta zselé vagy a takony, de izre jóXD Majd végett is ért a nap...hazajöttünk már a hó el is olvadt, de gondolom mostmár innentől esni fog majd máskor is.



írta: Calintz
2009. dec. 15. 2009. dec. 15. 14:43

Nos napot nem tudok mondani...már nem emlékszem, de azt hiszem 3 hete vasárnap volt. Az egyik indonéz lány kiborult, hogy nem tudja mit fog csinálni, mert a barátnője elmegy majd szüleivel körbejárni japánt karácsonykor. És ő majd addig micsinál, és abban reménykedett, hogy majd együtt. Aztán hamar kiderült, hogy az ő szülei is eljönnek, és igy el is lettem felejtveXD HURRÁXD Pedig egy percre megörültem, mert azt tervezte, hogy kinn leszünk Tokyoban 1-2 hétig...Dehát felejtös igy egyedül atom drága.

De aztán jött egy másik ötlet...Ja igen ekkor elégé jobba lettünk, és meg is beszéltük, hogy mostanában Irman meg Dani nem jár hozzájuk ami fura, mert eddig minden nap ott voltak, most meg nem szoktak, és énis elmondtam, hogy a kolleszba engem se igen szeret senki. De aztán ők is szépen elfelejtettek, amikor már nem volt hasznomXD Eh komolyan ilyenek?!

Na mind1 megbeszéltük, hogy elmegyünk egy onsenbe közösen. Na most az onsen aki nem tudná, a melegvizű forrás. Ez nem messze van a Besshon Onsen...Itt kb 10 vonat megállóra.

Nos szépen összekészültünk és odamentem hozzájuk 2re. Daninak és Irmannak nem szólva, ahogy kérték...Majd Gerardo osztálytársam még becsapodott késöbb. Aztán így 4en elindultunk az útra. A vonathoz. Szépen bepityegtük a képbe, hova akarunk menni kiesett a jegy és vártunk, majd megnyilt a kapu, és szépen bementünk elkérték a jegyet és lepecsélteték(itt nem jutsz be sehogy ha nincsen jegyed, bliccelés lehetetlen). Nos bevártuk a vonatot... majd teszek fel képeketXD De ha valakit érdekel...és nem tud várni akkor Ueda legjobb animéje mindent megmutat...Summer Wars névre hallgatXD Töltsétek le. De kb ugy néz ki mint egy metró szerintemXD de lehet csak mert ez ilyen kis távolságot tesz meg vagy nem tudom. Beszáltuk, alig volt ember. és fura a vonat ahogy meg néhol ha megáll akkor csak első ajtó nyilik ki néhol meg mindegyik. Gondolom a felszáló emberek mennyiségétől függően. Nem tudom nem értek hozzáXD MAjd a végállómáson leszálltunk és elmentünk erre a helyre, ami iszonyú közel volt.

Le a cipőt az ajtóban és végig mindenhol zokniban sétáltunk. a wcnél volt papucs, hogy a kővön ne fagyon le a lábad. De egyébként mindenhol zokniban sétáltunk. Majd Gerardoval külön elmentünk a férfi részbe.

Le a ruhákat, mindenki egyszál pöcsben, bocsi a kifejezésértXD De akkor is így vanXD mászkált...maga elé szorítva egy kis törölközöt, pont mint az animékben... egy kb 10x10cm es törcsi magad elött vagy  nem tudom kicsi lényeg az.

És be a fürdöbe, volt egy benn és egy kinn, de én mihamarabb ki akartam menni, bár kinn téli höség volt, de a forrás miatt meg se lehetet ezt érezni. De ott legalább nem volt szauna feeling, egy darabig áztunk majd kimentünk. és megtörölköztünk. Vá de kellemetlen voltXD mindenki semmiben mászkált...XD Hagyuk isXD aztán letelepedtünk enni, elégé nagy menüt kaptunk elégé kis áron. És olyan zöldséget ami nekem iszonyat izlet, pedig én nem igen szeretem őket...szóval nagy szóXD Az asztalok mind azok a kis asztalok voltak itt és magad alá lehetet tenni ilyen kis párnát. Aztán haza mentünk. Mindenki saját házikójába.

 

Lee szülinap

Na itt már csak a jó része leszXD Igérem

Nos elmentünk a vonathoz, páran bevásároltak Leenek még én meg Hyonsobbal aki a legjobban beszéli az angolt a koreaiak közt és Choval, hogy itt milyen a cigi vétel, nos boltban meg lehet venni akárkinek. De ha autamatából akarod megvenni, akkor kell egy kártya, annélkül ugyanis nem veheted meg. Nem adja ki akármit teszel, hogy ezt a kártyát, hogy kell megszerezni, nem tudom. De csak igy lehet megvenni.

Nos utána elmentünk a kedvenc helyünkre a Wara Waraba. Most szobát foglaltunk igy annyira hangoskodhatunk amennyire akartuk. És Lee kérésére mindenki annyit ivott amennyit csak tudott, most kivételesen az ALL YOU CAN drinkre fizetünk be. Azaz anniyt iszol ameddig a talpadon vagy kb 800yenért. Mikor a legolcsóbb üveg sake is 600-700yen körül van. Na mindenki sörözni kezdett, de volt aki koktélt is beválalt, én meg mindenképen bort szerettem volna. Volt aki velem tartott, de sokáig tartott mire elértemXD Mindenki ivott mint az atom, és nekiálltunk karaokézni. Közben megbeszéltük, hogy a jelenlegi One Piece openingben aki énekel koreai csávó, és ő is ilyen, mint az Árnybíró írói, hogy kijött japánba szerencsét próbálni. És rájöttem, hogy Hanlim nagyon durván tolja a karaokét és Hyontek is. Azaz jól ne legyen félreértés. Tényleg über jók. Bár azért néha Hanlim elégé kimerült és elment a hangja, de akkor isXD Egyébként öröm volt nézni a listát a karaoké számokról, csak japán muzsika és kb a 3/4 -ét ismertem isXD Ha nem még többet, egy két amerikai mint Back Street Boys is becsöppent mondjukXD

Aztán mikor már a helyfoglalási idő letelt azaz 1 óra elmentünk Hyontekhez meghivásra. Ott mindenki nekiállt mindenkivel beszélgetni. Meg inni ismétXD És kaptunk koreai föztött - Hyontek munkájaXD- meg koreai édességeket. Itt elégé sokat maradtunk amit a másnap lévő kanji teszt bánt meg. De én többször is mondtam mindenknek, hogy menjünk, de csak nagyon késön hajnali 2 fele kapcsoltak, hogy ja lehet menni kéne. De Gerardo és ezen parázott, hogy mi lesz igy..Közben egyébként csomószor kiboritotta a piát, szóval elég nagy káosz lett, de én nem értem ezt, őt meg Shut mindig igyis meghivják...akár mekkora káoszt csinálnak. Én meg nem csinálok semmi rosszat, nem tudom mi a baj velem. Mind1XD itt csak a jók lesznek megigértem szóval.

Egyébként sok új ember megismertem, Lee-t és barátnőjét pl...mindketten kinaiak. Lee-nek megis mondtam, hogy esetleg mostmár ne mindig Shuhoz jöjön hanem velünk is beszélgethetne néha. A másik kinai lány(lee is lány melleslegXD), meg nagyon jól beszéli az angolt, de ismét megkaptam, mind a kettőjüktől, hogy milyen jól tolom a japánt, nem vágom mivan...eddig azt mondta mindenki, hogy az a baj velem, hogy nem tudnak velem beszélni, mert nem tudom a nyelvet, most, hogy tudom értem beszélemXD ugyan az vanXD Nem tudom még mi kell ezeknekXD

FeladtamXD Majd csak lesz valahogy, ahogy Yoh mondaná...(Shaman King).

Most ennyi, nemsokára lesz egy detektíveskedés amire Dani ment el, de mivel dolgoznia kell Kamiya sensei-el közösen rávettek(ez kb 5mpbe teltXD), hogy én menjek helyette, ez mi és mivel jár nem tudom, majd leirom 19én lesz. Aztán a Bonenkai azaz az évzáró buli is itt lesz köv héten 22én. Arról is lesz infó kiváncsi leszek ezek milyenek és hogy utána mi lesz. Bár én örülnék ha végre a "barátaimmal" lehetnék, akik mintha birnának, Radesa, Cho, és Gantz akikkel már kb 1-2 órákat elbeszélgettem...Choval elégé sokat, mert nagy animés, de azt még a Tokyo útnál írtam, és Gantzzal akivel megbeszéltük, hogy majd megyünk Snowboardozni. Radesa meg hátXD Mind1 amióta ugy néz ki nem leszünk szobatársak nem érzem ő nála se, hogy barátkoznaXD De azért előszeretettel elkéri a gépemet ha tudjaXD Hihetetlenek ezek a népek, pedig még kérdeztem is micsinálnak majd a szünetbe, de még igyse hivtak el sehova. Bár Radesa mondta, hogy kéne inni valahol. De egyenlőre enniy. Majd meglátjuk mi lesz. És még 3 hónap...és csak romlik a helyzet. Néha pillanatokra kis boldogság....én tényleg értékelem a kis dolgokat is ...föleg most, de ha ezek csak ilyen egy napos örömök, akkor nem tudom...olyan kicsit mintha nem is lenne..



írta: Calintz
2009. dec. 15. 2009. dec. 15. 14:15

Sokan ezt is kérték, hát nekik szól ez, akit nem érdekel a hisztim el se olvassaXD Bár talán ez nem is hiszti...

 

Nos a gondok...Japán:

Telefon: ha telefon kell és akarod tudni használni is itt vegyél, legolcsóbb 40ezernél kezdödik, de éppen, hogy csak át nem alakul wcvé amikor rádjön a mehetnékXD Tényleg mindent tud, még játszani is lehet rajta, és itt nem a Java-s szarokra gondolok....hanem PSP szintű grafikájú cuccokra...sőt talán némelyik még übereli is. Ja és filmet lehet nézni vele, leszeded vagy azon nyomban... Persze ott van még a előfizetéses, 4000 pénz majd havonta pengethetsz... és a előfizetéses?XD Nem egészen vágom ezt, amire 1 évre elő kell fizetni, különben oda se adják...és ugyan ugy havonta kell fizetni, na most mi a kettő között a külömbség..nem tudom nem értem, magas nekem. De lényeg, hogy egyikért le kell szerzödni másikért meg nem.

Internet: na ez  a legjobb 3 hónap alatt eljutottam oda, hogy van netem...és ma úgy érzem csak a csoda erejével megy...Nos ez megint, előfizetsz 1 évre vagy odateszel még egy adag pénzt, a lemondási költséget...ami olyan 30000Ftnek felelne meg. Különben nem használhatod... Több helyről is megkaptam, hogy Viktor neked miért nem megy a neted, ha egyszer mindenkinek megyXD Hát egyszerű... a kinaiak 5 en, egy netet használnak, ahova én már sok vagyok azt mondják... Aztán az indonéziaiak megint egyet használnak ami 6 ember plusz egy koreai lány. Bár igy atom olcsó de ennek az ára, hogy lassú is. De oda nem tudok csatlakozni, mert mindig megszakad...és össze vissza fogadja a jelet, van ez a másik elvileg ez is az indonéziaiaké, de ezt az egyik lány használta, aki meg ma ment haza...Úgyhogy nem tudom ez meddig fog nekem menni...lehet máigXD Valamit kitalálok, hogy ezt használjam, mert állitolag lassú, de tökéletesen megy...pedig. Jobban mint amit mások használnak.

Akkor barátokXD Na igen a legjobb téma...jelenleg én úgy látom, az emberek nem kedvelnek itt, igen tudom miket írtam, igen tudom milyen képeim vannak..De minden akkor is igy van...még a szobatársammal is volt egy vita...bár csak azért, mert kiborult a légkondi miatt, hogy miért rakom mindig 25-26°C re, mert az meleg és hogy ő beizad meg fáj tőle a feje, és másnak meg, ezért simán megbeteghet...de aztán leállt megbeszéltük és azóta vele megint jobba vagyok...De azért mégsem az ami az elején volt...vagy nem tudom. Az indonéziaiakkal jelenleg a helyzet...hát..nem tudom Irman kicsit olyan, szerintem, mintha nem akarna barátokozni velem, de ha már ugyis itt vagyok miért ne...nem tudom az indonéziakkal van egy ilyen érzésem, hogy kicsit olyan érdek emberek...Mintha ha valaki nem viszi előre az életűket nem is fontos ember. Ja és továbbra se vagyok semmiről megkérdezve. Tegnap egy kb 3-4 órás beszélgetést folytattak, hogy milyen Korea milyen Indonézia...de egyszer nem lettem megkérdezve, hogy milyen M.o. persze pofátlanul belevághatnék, hogy hát ilyen...BocsXD De én nem ilyen vagyok. Ha szerintettek igen, akkor nem ismertek.

Na most a kinaiakkal eddig se volt jó a viszonyom, Choval megvoltam, mert mindenketten szeretjük a PS3atXD és a Tekkent..de föleg ezért, fura, de ő valamiért bir a többiek miért nem nem tudom... Meg van még (kinai)Shin, vele elbeszélgetek, de ő legalább kérdezösködik...a többiek többnyire köszönésre se méltatnak. Kivétel a mai napot. Kiváncsi vagyok, lesz e még ilyen nap vajon. Ez a sok Shin meg Cho, meg Hyo... nevű emberXD Nem sok a fantáziája a szülöknekXD Koreaiaknál a Kim az mindent visz, a suliban kb Kim van 10 akit ismerek, és ki tudja még mennyi amennyit nem.

A munka még mindig gond, bár néha kapok ajánlatokat, hogy itt van munka ott van, de aztán valamiért mindig kiderül, hogy nincsen, vagy csak elfelejtödik a téma.

Osztálytársak, hát jóarcok, mindig lemegyek mikor cigiznek(bár én nem cigizek, de egy időben csináltam mikor ideges voltam, vagy hátha akkor, de nem igen számit csak mindig tölem kunyiztak cigitXD), eddig néha elhivtak, mostmár elégé ritkán. Miért nem tudom, semmit se tettem, a szülinap ami voltXD És vannak képek...is úgy volt, hogy én elmentem volna az angol tanári állást megnézni, megkérdeztem Cho Yot, hogy megyünk e együtt mert ő arra megy haza, és mondta, hogy nem tudja, mert elhivták barátok, majd egyszer csak megszólalt, hogy ha akarok jöjjek énis. Hát ehh...aztán igy mentem el végülis. Aztán utána volt egy közös ebéd, oda el se hivtak, csak épp ott voltam, mikor az egyik csajt elhivták azért tudom.

Na lényegében ennyi a gond a kaják drágák, és ha lehet ne szerzödjetek le sehova ha ide jöttök, csak vegyétek meg a jegyet menjetek a Manabiba tanulni, bár most az is drága lett...szóval lehet máshol még jobb lenne, és semmi szállás, csomóan keresnek lakótársat és minden hely olcsóbb mint a manabi álltal kiválasztott helyek. De kb olyan szinten, hogy ez havonta 23000 yen... akkor más szállás kb 10000yen ha nem mégolcsóbb. Ezt Radesa mondta, az egyik indonéz srác. És tényleg igy van. És sokkal nagyobb szobátok is lesz. És ne gyertek UedabaXD mert semmi nincsen itt még metró busz se villamos se...emberek mind furák, úgy kinéznek...hogy ez meg miért jött ide...iszonyú kellemetlen érzés. A boltban mindenki kedves viszont, lehet csak mert marketing fogásXD Muszáj kedves lenni, mert nem jön a vevő vissza, bár szerintem ez kicsit több ennél....egyik helyen már olyanokat kérdezett a kasszás, ami elégé magánéleti(eh le akartam írni csak elfelejtettem). Ergo ők mind kedvesek, az egyik helyen meg ahol figurákat lehet venni, mert igen itt is van ilyen hely...ott meg csak nekem félretettek dolgokat, mert mondtam lehet megveszem, és mondta a csaj, hogy jó félreteszi, erre mondtam, hogy lehet nem tudom megvenni, és mondta semmi baj...ha nem megmondom és kész. És mikor megvettem, de nem mind mert vagy 3at választottam ki, akkor mondta, hogy ha lehet legközelebb a többit is vegyem megXD De végig mosolygot, szóval nem ilyen parancsolóan mondta, hanem, hogy javasolja, mert milyen jóféleXD Jó persze biztos haszon is volt a fejében..de lehet csak azért vannak ilyen gondolataim, mert nem szeretem az embereket, és nem bizom bennük?XD Nem tudom...



írta: Calintz
2009. dec. 15. 2009. dec. 15. 13:51

Nos sokáig megint nem írtam...és tudom utáltokXD Nem baj, jó ígyXD Nem volt netem, és most lett, de ma valamiért nagyon szenvedett...de valamiért mégis fel tudtam jönni, remélem karácsonykor nem lesz ez..mert most ennek nagyon nem örültem. Mind1 amire mindenki kiváncsi az úgysem ez...hanem, hogy mi van velem.

Na ez egyszerű dologXD Mostanában történnek a dolgok, megkaptam karácsonyi ajándékomat, aminek örülök nyilván, de azért nem ugyan az az egész igy, hogy nincsen itt senki, igen rátok gondolok, nem is másra!!!!

De azért remélem lesz netem, nem fog máskor sírni, mint ma és akkor tudok majd legalább beszélgetni veletek, meg max következőn bepotóljuk.XD Na közben munkám még mindig nincsen, bár keresek, lehetne gyárban dolgozni, de az nagyon kemény és egész végig állni kell 4 órán át, ami nem biztos, hogy a legjobb dolog lenne és reggel 6 tól...én meg nem hiszem akkor fel tudok kellni, mind1 szerintem az ami tényleg nem nekem való lenne.

Akkor valami csoda erejével...ma végre az egyik kinai csávó adott volna sört, de mondtam, hogy én nem sörözöm, inkább borozni szoktam, majd megállapodtunk, hogy akkor sakeXD És ittunk is egyet gyorsan....3 hónap édes istenem...kicsit hosszú volt. Azátn mindenki nekállt fözni, megkináltuk egymást...Remélem végre valahára nem vesznek majd semmibe...és hozzám is szólnak majd esetleg. Karácsonykor még mindig nem tudom mit fogok csinálni vagy igy a szünetekben... de 24-től 11ig nincsen suli...ami nem kevés kicsit se a semmit tevéshez...

Akkor ma mikor voltam vásárolni, a boltból kijöve...láttam tüzijátékot, bocsi nincsenek képek...mert lecsusztam róla, mire elővadásztam már végett ért. De szép volt jó volt látni. Bocsi, hogy ti meg kimaradtok.

Közben meg a tanárokkal beszélgetek csomót, és Kamiya sensei-el megbeszéltük, hogy ha vége a sulinak és nem tanár diák viszonyban vagyunk, akár barátkozhatunk is, most ezt elvileg nem lehet. Kiváncsi leszek, én valahol örülnék, jófejek a tanárokXD Föleg Hatada senseiXD szegényt kikészitem, tegnap közölte is, hogy meg kell értenem, hogy az én Gundam imádatom sehol nincsen az ő szeretetéhez képestXD Lehet békén kéne ezzel, hagynomXD Csak nem gyakran talál az ember közös témát ittXD

Aztán Nagaoka senseiel elbeszélgetünk a nemsokára lévő dogáról...ugyanis...nemsokára lesz egy záró doga. A doga állitolag ugyan olyan szintű  a B3-től egészen a A1ig lévő csoportoknak... Csak vannak csillagok mindegyiknél...1-3 csillagig

az 1 a kezdöknek van a 2-3 meg azoknak akik feljebb vannak... Na és Nagaoka sensei elmondta, hogy álltalában akik rövidebb ideig vannak itt, többnyire ők vannak elönyben, hogy feljebb kerülnek...de ő szerinte ez nem jó, mert ha átugorja valaki a B2öt és B1es lesz, lehet nem tanul meg alap dolgokat, ami késöbb odavezet, hogy a dogái rosszak lesznek...és frankón megmondta, hogy félt engem. De ahogy észrevettem már nem csak én gürizek..mert 2 másik emberke is nagyon hajt valahova...bár ők nem tudom miért, én csak azért akarok feljebb kerülni, mert nem érzem, hogy fejlödök, pedig de de...nem tudom nem annyira ösztönöz, dogákra se készülök annyit, mert annélkül is simán megvan a 80-90 pont van hogy 96 is..bár a 100 még nincsen meg és ez Nagaoka sensei elsőszámú baja velem, azt mondjaXD De még mindig Sugai sensei az isten, mivel ő ha beszélek mindig kijavit és addig nem hagy békén ameddig jól nem mondom...aminek nagyon örülök...mert igy biztos javulok. De a szünetben mindeképen át akarok mindent nézni. De többnyire nincsen gondom, csak még nem vagyok ott ahol az angolban, hogy japánul gondolkodom...és aztán beszélek, többnyire még mindig leforditani akarok és ezért csomószor keresem a szavakat és nem mondom ki egyből...ezért néha kicsit döcög olykorXD

De ha megtudjuk oldani nyugodtan megoldhatjuk a 2-3 csillagosokat is...hát nem tudom én szeretnék feljebb kerülni mert az elmúlt időben csak olyat veszünk amit már akkor is tudtam, mikor idejöttem...és halál unalmas igy benn lenni. De még mindig csak 1 késésem van nem ugy mint másnakXD Azt se tudom, hogy szedtem összeXD Közben mindig változik az ülés rend és most Hoson mellett vagyok, aki kifejezetten jóarcXD Jól összebarátkoztunk. Megtanultuk, egymástól, mit jelent az hogy én szeretlek tégedXD I love you Nanum Doru JoaheXD(koreai az utobbi), és minden nap tanit valami ujatXD De akkor is csak suliban van ez igy...nem tudom...

Öszinte leszek, nem mondom, hogy szar itt és megutáltam japánt mert nem...de azért a sok kis hülyeség ami néha előjön...nagyon utálatosá tudja néha tenni a dolgokat...és ugy hazamennék olyankor...de pofátlanul megmondom most így mindenkinek, hogy azon gondolkodom, hogy ha találok esetleg végre munkát, hogy akkor lehet maradok 1-2 hónapot pluszba, mivel a vizumom 1 évre szól nem fél évre...

De hudeee nem itt akarom eltölteniXD



írta: Calintz
2009. nov. 18. 2009. nov. 18. 9:03

Nos a nap elégé keményen indult...6:50re kellett suliba lenni, hát nekem jól jött ez mivel minden nap 1re kell bemennem... igen nagyon örültem.

Nos elkészültünk, és 4en elindultunk, Shin, Dani, Irman..(ja és én nyilvánXD). A sulinál már ott volt mindenki,szálltak be a buszba. Én még gyorsan megkérdeztem Kondo senseit, hogy meik a Tokyo busz. Vicces, mert elvileg mind1ik a Tokyoba megyXD De tudta mire gondolok, nem volt gond. 

Felszálltam, és gyorsan leraktam magam Hyonsob mellé aki, mondta, hogy iszonyat fáj a nyaka, elaludta. Na innentől aludtam sokat, REMÉLEM tudjátok miért(aki mégse, mert nem volt részese...tegnap nem sokat aludtam, mert beszélgettem, nem hagytatokXD).

Az út hosszú volt vagy 3 és fél óra 2szer álltunk meg, ugyan ott ahol megálltunk mikor ide jöttem Naritáról. Érdekes...Lehet ez ilyen muszáj megállóhely...visszajövet is itt álltunk meg. Atom drága volt mellesleg, de csomóan bevásároltak. Nos első állomás Tokyo Tower 10:30kor a kikapott listánk szerint, bár kicsit később véltünk ott. Megnéztünk fentről lentről bentről. A liftben ment a Duma Japánul angolul. 2emeletre mentünk először. Itt csomóan nekiálltak képeket csinálni. Nekem elromlott a gépem és tök beparáztam, van is erről kép, mármint amikor képet csináltam egy nagy lila paca lett..nagyon örültem. De valamiért megjavult...de elégé későn igy sok kép nem készült ott. Páran vettek ilyen Tokyo Tower es kulcstartót, ami 500-800ig volt ilyen bedobod a pénzt és kisesik gépben...majd 200-300ért a keret hozzá, mert ez csak egy pénzérme volt. Majd mellette gépen bele lehet fúratni amit csak akartál... bármilyen hosszú ingyen. Közben szólt Minami sense, hogy siessünk mert sok a program és késésben vagyunk. Lementünk az 1emeletre és csináltunk képet ott is...ott van egy ilyen üveglap amire rá lehet állni és onnan csinálni képeket, én a tériszonyommal iszonyat paráltam, de egyenesen néztem és úgy rá tudtam állni, megkértem az osztálytársam, hogy csináljon képet, majd Gyorsan leXD Utána le a földszintre és be a buszba, de épp eleredt az esőXD Nem igen érdekelt minket, de a Disney Seasek biztos örültek, gondoltuk. Majd jött az étterem ahol enni fogunk. Itt jött az all you can itt, de főleg tészták voltak, egy kés sült krumpli és hús. És Koktél is all you can drink néven, de nyilván elégé egyszerű fél. Itt odaültem megkérdezni Hatada senseitől, hogy fogunk e menni a nagy Gundam "szoborhoz" amit csináltak itt, és életnagyságú ergo, akkora amekkora az animében elvileg kéne lenniXD egy emberhez képest(de bonyolult). De mondta, hogy nem de sajnálja, mert ő is akarja látni. Mondtam, hogy nemár énis. Menjünk együtt, mondta, hogy de sajna nem tud menni, mert megvan a program, és kevés az idő. Mondtam, hogy esetleg máskor nem lehetne együtt, mondta, hogy sajna nem mert minden pénz amit keres a kajára megy, és ami nem az a családhoz. Hát sajna. Aztán lassan indultunk tovább. Majd jött az NHK Studio Park. Itt gyakorlatilag minden volt...Úgy indult, az egész, hogy egy hatalmas kivetitő előtt megálltunk...majd ott elkezdtek beszélni, kamerázni, és a nagy kivetitőn megjelentünkXD Majd mondták, hogy jó szorakozást és elindultunk. Utána látunk mindent, csomó kép, szobor, minden féle, anime karik, helyek ahol lehet fotózkodni...szobrok mellett, ilyen kis játék cuccok is, mint amikor meg kell nyomni a gombot, majd válaszol, vetélkedő feeling. Majd jött egy sötét szoba. Ahol is felkértek valakit, hogy adjon hireketXD kilöktük Ka Reika-t XD Bár Hatada sensei teljesen átment gyerekbe, és ő akart, de mondták, hogy inkább gyerekXD Majd kiment, megkaptam a szöveget amit tudni a kell, bevágta és mondta, azt hittem japán lesz, de gyanús volt, hogy rövid ideig nézte. Hát kinaiul neki is állt, közben két tvn megjelent a műsor ...csak nekünk élőbeXD(mert még nem volt elég élőXD) Majd kapott egy képet magáról és mentünk tovább újabb képekXD Itt pár hires szinész mellette a Sengoku időszakban lévő neve...és a ruhája is akkori időben, párat már ismertemXD (mármint szinész, mert a Sengoku karikat mind vágom). Majd jött az ajándék bolt, ahol minden volt ...Spongsyabob, Domo kun, amit el lehet képzelni, kisróka amit akarsz...hát nem is olcsóértXD

Utána mentünk a templomhoz ahol isten is lakik. Na itt elégé para volt a helyzet, eső, pára...tiszta horror film volt...csak éppen nem látszik a képeken. Itt hosszú séta majd odaértünk isten házához. Itt Hyonte mondta, hogy mivel ott az isten nem lehet képet csinálni. Közben valamire figyelmes lettem, valami olyan mi ismerős, olyan fülbemászó dallam...nem is tudom... CSAK NEM magyarok, és de oda is mentem, pár csaj 5XD igy konkrétan. Mondták, hogy a Liszt Ferenc Zenei Akadémiáról jöttek, itt vannak turnézni, és este koncert lesz, el is hivtak, de mondtam, hogy nem tudok menni, meg van kötve a kezünk:( De még eldumáltam velük egy darabig...ÉS nem nincsen kép, sajna a tanár elrángatott, meg amúgy is isten háza mellett álltak. Csak élmény maradt meg. Majd meg lett beszélve, hogy 1 és fél óránk van szétnézni itt a Harajiku régióban...majd vissza a buszhoz. Itt én nem igen tudtam kivel menjek...és pár koreai, Hyonte, Hyonsob...egyből befutottak a legközelebbi ruha boltba...a koreaiaknak ez a mániájuk MIÉRT??? mind1 én meg ott maradtam Hyong Wu vel(és igen ő is koreai...) egy sráccal akinek sajna nem kérdeztem a nevét...és egy kinai csávóval aki egész idő alatt szót nem szólt. Csak ha kérdeztük. Lövésünk nem volt hova menjünk...mivel mindenhol csak ruha, cipő, kalap...hihetetlen ezt eszik itt? néhol egy két kaja bolt dög drágán. Közben kiderült a srácról aki iszonyú magas egyébként mégis csak 18XD és mondom nem tudtam megjegyezni a nevét, hogy atom nagy anime fan...csomót beszélgetünk, pedig ő A2es csoport, és semmit nem tud angolul, úgyhogy csak japánulXD Iszonyú sok animét nézett meg eddig, és az is kiderült, hogy 8éve tanulja a japánt csak és kizárólag animéből, Doramaból(SzappanoperaXD), és filmekből. Ez nem emberiXD Pár buli helyett is találtunk, egy Ufot is egy bolt előtt. Majd jött a legjobb rész, pár feka állta az úton. Jöttek oda, hogy menjünk hozzájuk...mert nálunk 50%os árcsökkenés van..most 100%os amerikai cuccok...a fiúknak ott döcögték kézjelekkel, nekem mikor megtudták...hogy tudok angolul, onnan már darálta, mint állat, megbeszéltem vele, hogy ha végzünk visszajövünk. Azt mondta megvárXD Lehet vigyáznom kéne innentől az életemreXD Majd mi elégé hamar visszamentünk, mert halál unalmas volt ez a rész...Mondom mindenhol Shoping...uncsi. Közben hébe hóba találkoztunk a többiekkel is itt ott. Mentünk volna a buszhoz...de a kapu zárva, hivtuk is a tanárt, hogy most mivan??? Mondta, hogy szóljunk, hogy benn van a buszunkXD Ez be is jött, de Wc kellett, na most lementünk a vonathoz...és 30 perces keresés után se lett megXD Úgyhogy vissza mentünk tanárok már ott voltakXD Vártak ránk, mondtuk nekik a gondunkat és mondták, hogy abban a nagy Ruha boltban talán. Odamentünk, na most...ez isten volt... a 3emeleten volt a gyerek osztályon? MIAZ A FELNŐTTEK BESZARNAK inkább?XD Na és hazajöttünk újból 3 és fél óra. De itt most beszélgettem végig a Koreai haverommal. Megálltunk megint kétszer. A második megállónál, az indonéz csávó aki innentől mellettem ült, mivel cseréltem ügyebár Hyong Wu vel... Hogy egyek a chipsből...és miért nem vettem semmit, mondtam, mert drága. Mondta, akkor nem baj egyem meg a chipse..nos kiderült idő közben, hogy az indonézeknél van egy ilyen dolog vallási vagy legalábbis elég mély, hogy...egyedül sose esznek, és azért adta, mert ő nem éhes annyira.. én meg mondtam, hogy nálunk meg van egy olyan, hogy ne edd meg más kajáját, szólva ő is egyen belőle, mert ez ig kellemetlen...

Na most a csávó végig angolul beszélt velem pedig ő meg A5ötös csoport. És állitolag japán az apja vagy mi.... De úgy beszélt, mint egy feka durvánXD Kérdeztem miért...mondta, túl sok fekás filmet néz...és megtudtam bár nem tőle...hogy Eminem a kedvencXD Na ennyi mára, most van 4 nap szünetem, de halál uncsi nincsen mit csinálni, de nektek feltettem mindent képet, blogot szóval hálás lenni és irni és olvasni és kommetelni.



írta: Calintz
2009. nov. 18. 2009. nov. 18. 7:46

Nos elérkezett ez is...a nagyutazásXD

Először is itt pár dolgot megemlitenék mielőtt belekezdenék..mert most azért már történnek itt a dolgok.

Nos kérdezősködtem, mert már nagyon nem állapot ez, hogy nincsen munkám...hogy hol lehetne...mi egyik nap Radesaval végig kérdeztük az összes helyet ahol lehet angol tanitani, de nem volt semmi...nincsen hely egyik helyen egy Kedves Ausztrál pasi volt akit Mikenak hivak izgalmas figura...mivel nem tud szinte semmit japánul, pedig 8 éve van itt. Hihetetlen, mondja még igyis mindent megold sose volt gondja. Ez kicsit megnyugtatott mert mindenki Radesat leszámitva azt mondta nem lehet tanitani angolt úgy, hogy ha nem tudsz japánul. Igy belenyugodtam, hogy igen is lehet. Mind1 ezek előbb voltak csak akkoriba szar volt a gép a suliban, és még mindig az igy ezeket sajna akkoriban nem tudtam leirni.

Nos...ami viszont mostanában volt...egyik nap felrendeltek a tanáriba...ilyen elégé gyakran van, hogy bemondják Óra után, hogy ez meg ez jöjjön fel. Volt egy nap amikor az egész Alibity Manson(itt lakom ez a neve) felrendelték, mert gáz voltXD Eh megint kitérek bocsi...XD És mint kiderült, hogy azért mert nincsen eltakaritva. Most hát a elégé kivoltam, mert elégé egyértelmű volt kik csinálják ezt, hogy sose mossák el az edényeket, meg a közös szobában is úgy eszek, mint a malacok...kinaiak, sose takaritják le az asztalt se itt a közös szobába...Most is itt gépezek, és csak azért nincsen itt mocsok ahol vagyok(két asztal van összetolva) mert tegnap is itt voltam mikor ettek...igy ide nem jutott belőle maradék az asztalra. Egyébként nem értem mert ketejük tök jó fej, Cho és a másiknak nem melékszem a nevéreXD De kiköpött Kondo SenseiXD Cho mindig beszélget velem, mert nagy gém fan ő is együtt toltuk már a Tekkent is...nem nagy szám szerintem bár nem akkora szar, mint amennyire Fuki gondolja(huh lehet túloztam, de én ezt hallottam, lehet Fukaj, csak nem tetszik, de nem tartod szarnak, majd lécci komenteld). Ja igen vissza térveXD Na fel lettem hivva egyes egyedül...heeee(japán meglepődés kifejezéseXD E vel van leirva de igy mondodXD betegXD). Fel is mentem majd kiderült, hogy jó dolog, egy új tanárra kellett beszélgetnem akit láttam már, de sose beszéltem eddig vele. Nagyon kedves volt... És kifejezetten szép tanárnő, de látszik rajta, hogy 30 felett van, de még igyis azért fiatalosan néz ki , de azért a szeme alatt ott meglátszik a kor. Na mind1 arról beszélgetünk, hogy még sose jött ide magyar és nem tudják mire számitsanak tőlem. Hogy mennyire tudok angolul, milyen nyelven beszélünk, és hogy ha tudok angolul esetleg tudnék e innentől segiteni neki angolban, akár megtanitani őt vagy bárkit, ergo munkát ajánlott fel, (akkor még nem egészen tudtam biztosra, de Teeli most megy el nemsokára, és gondolom azért is kellek, mert az ünnepségen ő volt aki angolul mondta azoknak akik csak úgy értik a szöveget, gondolom, kell valami potlóXD)Na mind1 megbeszéltük, hogy tudnám e tanitani őt vagy másokat a suliban, mennyiért tudnám, mikor tudnám, de ez még csak megbeszélés volt a munkát még nem végezhetem. Huh kicsit belemerültem.. Úgyhogy át is irtam a napot... és a következő már tényleg a várva várt nap lesz.



írta: Calintz
2009. nov. 13. 2009. nov. 13. 7:18

Najó ez most megint két nap lesz, meg gondolom, sokakat nem fog ez érdekelni, de tudom, hogy van akit meg igen, hogy hogy leirom MÁR csakazért isXD

Nos pénteken suli után elmentünk Hanlimmal és Hjontekkel nézni éttermet bár Őszinte leszek nekem nem igen volt kedvem éttermezni csak elhivtak. Össze vissza bolyongtunk, mert nem igen tudták, hova akarnak menni...Aztán végülis a koreai étterem maradt, amiről azt mondták drága...dehát jó kajákat adnak, meg hát Koreai...mondjuk nem értem őket, én nekem eszembe se jutnak mondjuk magyar étterembe menni, külföldön...de kinek mi...

Na bementünk kikértük hoooooooosszú gondolkodás után amit akarunk, a nő nem egészen értette a srácokat, és kérdezte, hogy nem lenne e jobb egy koreaiul beszélő ember, mondták, hogy deXD Bár nem tudom miért csak a menűt kérdeztük, meg hogy mi van a menűn belül. Odajött a nő egy ritka magas atom vékony nő volt, aki mondta a fiúknak, hogy bár tud koreaiul, lassan mondják, mert annyira azért nem jó ő sem. Majd vele megbeszéltünk mindent, kikértük amit akartunk. Erre két nő akik ott ettek, mondták nem baj e ha leülnek mellénk, bár elégé öregek voltak...mondtuk, hogy jó. Kiderült, hogy bár japánok nagyon jól tudnak angolul, és fura mód kiderült ismét, hogy nagyon értem a japánt, és beszélni is egész jól tudok már. Ők is mondták...XD Fura mostanában egyre többen. És közölték, hogy bár csak ma, de állnak mindent...he?XD  okés belementünk, bár miután egymás után jöttek a Sojuk(koreai alkohol, kb mint a sake csak 40-50 alkohol tartalomXD), meg koktélt is kaptunk, én meg bort, mert mondtam, a nőnek, hogy én azt jobban szeretem, és mondta, hogy remek mert ő is inkább. Elégé csunyán belaktunk, csomó húst ettünk, de minden náluk nagyon csipős...koreaiak imádják és jól is birják, de állitolag még mindig semmi ez a indonéz kajákhoz, nem tudom amit Dani meg Irman eddig mutatott minden volt csak csipős nem.

 

Na 14 Kamiya senseiel megbeszéltünk már suli elején, hogy ha jól megy a japán akkor megyünk inni, mondtam neki, hogy bár még talán nem vagyok ott, de most élnék a lehetőséggel...úgyhogy 14 lett a kiválasztott nap. Mondta, hogy nem baj ha Radesa is jönne, mondtam nem úgyistök birom. Össze is költöznék vele szivesen csak a szerződésem szerint nem lehet költöznöm 6 hónapig sehova...remek. Pedig az ő szobája sokkal nagyobb mint a miénk, semmi kinai szomszéd, úgy egyáltalán semmi szomszédXD És ami a legjobb...Japán stilusu minden, a kád, az ajtó, az asztal, az ágy...éppen csak a Wc nem aminek örüölökXD

Na vissza a storyhoz először nem tudtuk hova menjünk, Kamiya sensei egy egészen új helyet mutatott nem a Wara Warat ahol először voltam. De ott teli volt emberrel igy nem tudtunk oda letelepedni...Ugyhogy Wara WaraXD Még megnéztünk a Wara Wara előtt is egy helyett de az is tele volt. Ja el is felejtettem, mikor Radesaval megérkeztünk akkor épp egy Koncertet nyomtak a Wara Wara meletti étterem előtt, elégé jó volt...ha vájátok az Inuyashat, abban volt egy egy ending.... 

http://www.youtube.com/watch?v=w_YqMf1jUoY&feature=related kb olyan mint ez...

Na ott nem voltunk sokáig és elmentünk a YokoZunaba ami egy elégé kis bolt és nagyon sokan voltak ott...két idősebb nő volt ott és Kamya sensei itt elégé gyakran meg szokott fordulni, mert nem csak, hogy ismerték, de mondta is, hogy most Magyart meg Indonéziait hozott magávalXD

Na itt a sok ember ellenére éppen elfértünkXD Itt Kamiya sensei rendelt meg mindent. Vicces volt... Kaptunk ki rúdon ilyen akármit, mondták, hogy egyek belőle bár én kicsit féltem, mivel nem igen tudtam mi volt az....hát kakas pöcseXD Lényegében, ennél szebben ezt nem tudom megfogalmazniXD Egész finom volt, vagy 3 szor is ettem belőle.. Egyébként a két nővel folyamatosa beszélgetünk...és bár öregek votak, az egyik még igy is elégé jól tartotta magát, bár ő annyira nem is volt talán öreg, azt kell mondjam elégé szép is volt, bár husi isXD De nyilván nem kellett volna feleségnekXD Aztán jött a következő hely közben elmondta, Radesa, hogy ha elmennek inni mindig ez vanXD Jött egy Indonéz étterem, és itt bár enni is kértünk...hihetetlen kis adagok jöttek ki. A pia itt is Sake volt. De itt jégen belúl figyelt a kis üvegben a pia. Aztán végre vissza az első helyre, de közben megjött a két Koreai is akiket titokban KAmiya sensei odarendelt. Gantz és Hyonte(osztálytársam). És igy most már 5en indultunk el az utolsó helyreXD Ahova először akartunk menni. Elégé hamar kaptunk asztalt most már, de itt jöttek a gondok, a koreai One Shotok...nem is birtam túl jólXD De mind1 ez is megvolt majd haza. Hyonte és Gantz még karaokézni is elmentek utána.



írta: Calintz
2009. nov. 7. 2009. nov. 7. 6:56

Na ez rövid lesz, de ez inkább látni való mint leirni való.

Nos az egész ott indult, hogy amikor ittunk mondták a srácok, hogy ők minden szombaton mennek baseballozni...és hogy most ezen a héten nem akarok e menni... Mondtam, hogy hát végülis, de miért is ne. Korán reggelXD azaz 8kor találkoztunk a suli előtt, bár én azt hittem késni fogok mert lassan indultam el elégé hamar ott voltam... Közben pakolás meg készülődés közben Dani megkérdezte, hogy hova megyek, mondtam, hogy baseballozni a Koreai osztálytársaimmal. Mondtam, hogy ne már ő is jönni akar, egyébként elégé laza volt, mert gyakorlatilag meghivatta magátXD De mikor mondtam, hogy 10 perc és megyek akkor mondta, hogy nem tud jönni, mert még csomó mindent akar csinálni... Mondtam, hogy jó mind1 akkor majd máskor...és elindultam.

Senki nem várt ott a sulinál, kicsit beparáltam, hogy mivan...lehet elkéstem, útközben meg betalált két kinai, hogy hovamegyek...nekik is mondtam, erre elkezdtek követni... meg kell tanulnom, itt kitalálni mindenféle hazugságot...hogy nem, nem megyek sehova, csak vásárolni.. hihetetlen ami megy. Aztán kicsit még jól is jött, hogy senki nem volt ott, mert igy hazamentekXD

Na de hamarosan meg is jött Hanlim és Hjontek úgyhogy elindultunk, mondták is, hogy bocsi, hogy késtek, mondtam nem para én is elvilegXD Majd lassan felvettük a többieket, és akkor tudtam meg, hogy nem csak ők jönnek, mármint az osztálytársaink, hanem többi osztályból is...de igy is csak Koreaiak voltak, meg Shu és Cho Yo. Meg persze énXD

Aztán még shopolás és odamentünk, a Kawa folyó mellé ahol már készültek képek... mindenki bekajált, én meg mondtam a többijeknek, hogy nem para, ha visszamegye egyik haveromért....mondták nem és gyorsan visszarohantam, Daniért...aki végre már tudott jönni, meg át is öltöztem iszonyú meleg volt. Nekiálltunk elégé jól ment...utána jött a B verzióXD A Koreai sport, Baseball szabályokkal, de foci labdávalXD Egyébként itt egyik gyerekkel nem tudom miért tökre összespanoltam, mindig kérdezi, hogy jövök megint akkor baseballozni, meg mivan velemXD

 

Ez bár nem ide illik mert ma vanXD és nem 07. (21.XD) de ezt le kell irnom, vettem ilyen sushi szetet és volt  benne BUNDÁS rizsXD Bundán belül rizs van...ez oda tette a pontot a végéreXD



írta: Calintz
2009. nov. 1. 2009. nov. 1. 9:11

Bár ez most valójában nem 01 hanem összefoglaló...de mind1XD

Nos a suli mert mindenki csak a arra kiváncsiXD 

Hát a 4 emeletes...1 emelett a földszint, ja igen japánban a földszint az első.

A 2 on vannak a gyengébb csoportok igy én is, reggel meg a A5, A4. 3on van a gépszoba a világ leglassabb gépeivel. És a jobb csoportok. 

4en van a tanári. És az 5. en vannak (mondtam 4 emeletesXDnincsen hiba a 5. emelet itt az 4 valójában). A nem tom mi mert oda nem szabad mennünk, de gondolom az igazgatóság.

Wcék mind guggolosak, és érdekes nincsen szappan a wcben... nem tudom miért... lehet ezért nem fognak kezet a japok?XD Na de a melette lévő kis konyhában van szappan. és ott vannak a törlő kendők amivel a termeket takaritjuk és a felmosó.

A tanitás:

Hát mi most éppen a "én ide ezért jöttemet veszük, és itt ezt nem szabad csinálnit" De egyébként minden nap van X szó amit tudni kell, a könyvünkben benne van a nyelvünkön(nekem angolul mert magyar nincsen) . Ezeket meg kell tanulni minden órára, képeket mutatnak és együtt mondjuk miaz japánul, az óra japánul megy semmit nem mondanak el más nyelven, ha valamit valszeg nem értünk mert új szó azt is japánul magyarázzák el. Aztán az elöző 2óra anyagában lévő kanjikat mindig előhozzák felmutatják és azt is tudni kell ebből szoktunk tesztet irni. Nekem eddig egyszer volt 60 felett éppen a többi mondjuk jó lett de nem mondanám, hogy tudom őket és már 6 ilyen teszt volt a könyvben most vagyuk a 15ös résznél, ami állitolag a 14essel a könyv csúcsa azaz a legnehezebb része. Nem vettem észre de biztos. egyébként minden 3 anyag után Matome teszt ami összefoglalót jelen. Ezek szerintem atom könnyűek és bár még 100osam nem volt , mindig 96 pont vagy valami a körülit érek el...amire mindenki széttanulja a fejét, én kb 20 percet készülök rájuk, mert ezeket vettük eddig szóval elvileg már tudnék kéne, és amiket eddig tudni kellett én már előtte is tudtam nem új dolog. Az órákon amikor újakat veszünk azokat mindig együtt mondjuk el utána kiosszák kis képekben amiket egymásnak felmutatunk és elmondjuk egymásnak, ha rosszul akkor a másik kijavitja majd csere, és csomó feladatot kapunk amiket meg kell oldani órán, ezek mindig arról amit épp tanulunk és elégé könnyűek szerintem. Gyakorlásra vannak végülis. Aztán néha kapunk olyan feladatot is mostmár amiben beszélgetni kell valamiről, az épp aktuális dologról amit tanulunk, pl most ez a ide ezért jöttem, és akkor olyan feladat van hogy meg kell kérdezni hogy a másik miért ment megy miért bla blaXD és van pár papir is a táblám ami alapján kérdezhetünk(meg elöször azokat kell kérdezni, utána csak a privátot). föleg ezért is cserélgetik az embereket ,hogy új dolgokat is megtudj.

Ja hozzátenném, hogy beszélgettem egy indonéz csávóval akivel még év elején találkoztam először ő nagyon örült akkor nekem mert nem tud itt senkivel angolul beszélni, mert senki se tud. De mostanában jobban elvoltunk el is mentünk egy bár elégé drága étterembe ahol ettem angolnát végre. Bár drága nagy adagot adnak. És a felszolgáló hölgy is nagyon kedves mindig mosolyog, és mivel Radesa ide gyakran jár nagyon jobba vannak. Mondta is hogy csak a mosolya miatt elvennéXD Bár nagyon öreg. Itt beszélgetünk egy csomót és mondta, hogy valahol lehet tanulni japán főzést ilye oktats féle van a városban. És hogy ő alig tanul mert, nagyon jó a hallása és amit az órán hall azokat kb ott me gis tanulja. De a kanjikat utálja mint én és kb az összes indonéz XD MEg pár koreai bár ő nekik is vannak ilyen betűeik szóval nem értem ők miért.

És elmondta, hogy iszonyú laza a suli, ugyanis ha egy teszted 60 körül akkor le kell irnod aznap amiket elrontottál, és ha 60 alatti akkor plusz házit kapsz, de ez semmi egyébbel nem jár... Csak az év végidoga a fontos ahol nem szabad rontani. Minden másban bármennyi hibád lehet. Viszont ha minden dogád nagyon jó és egy évig vagy itt akkor kapsz egy halom pénzt.



írta: Calintz
2009. okt. 31. 2009. okt. 31. 8:59

Elöző héten le kellett mondanom, de most én szerveztem egy ilyet, muszáj inni együtt ugyanisXD Mivel elégé döcögös még a osztályban beszélni, bár Cho Yo elégé jó angolból és Gerardo is de a többiek nem igazán, meg Honsob is. És mivel japánul se olyan jók igy elégé neccesXD

Megbeszéltük még pénteken(meg még ma is), hogy hol találkozunk majd oda siettem bár kicsit késésbe voltam. A hely a Ueda Station mellett lévő ivóhelyenXD volt. Ott vártak már páran, de Cho YO és Gerardo meg Shu még késtek (Shu meg Gerardo együtt lakaknak főleg azért). De lassan megérkeztek, akik már itt vártak azok, Jonjib, Hoson, Honsob, Hjontek , Hanlim. Elindultunk a helyre. Itt kicsit várni kellett mert nem igen volt hely, hát mit vártunk, szombat vanXD Mindenki inni akar, de hamar megtaláltuk a helyet és leültünk. Itt egyébként mindenhol Heroes poszterek voltakXD És a többiek is nézik meg a Szökést is ez úgy került szóba, hogy Cho Yonak szökéses a csengőhangja. De talán a legnagyobb fan még igyis Shu volt. Itt szépen ledobtük magunkat és mindenki elkezdett válogat. Mondták Hjontekék hogy ne igyak sakét mert drága és szar is. Inkább Sojut kell inni, mert az Koreai és sokkal jobbXD tényleg mondjuk jobbXD mert több nagyobb az alkohol erőssége. Itt majd inkább képek lesznek, de végig dumáltunk meg kérdezgetük a másiknál milyenek a csajok, és kiderült a koreaiak imádják a csipőset és a nekik a One Shot(egybő lehuzod) gyerek játék. Indonézeknél meg a kurvák(most bocsi, de ez a nevük evvanXD) atom olcsóak, itt meg elégé neccesek 10000yen is simán vanXD (2szerese lenne Ftben). De ők még annál is jobban birják a csipősetXD Ja meg megint megbeszéltük hogy a kis Shuchan(mert ő a legfiatalabb, 18) most ne hányonXD Meg játszottunk egy játékot is, hogy aki előbb lepöcköli a kupakon levő kis csikot(eh nem tom miaz ami odafogja a kupakot..XD) amellett ülök isznak. És One ShotXD Shu elégé sokat kapott most is, de valahogy most nem volt vele gáz.XD  



írta: Calintz
2009. okt. 31. 2009. okt. 31. 8:11

Ezen a héten megint nem sok minden történt, úgy hogy most arról nem sok minden lesz, viszont mivel mindig az a baj, hogy nincsen a suliról igy majd arról is lesz egy külön rész azoknak akik arra kiváncsiak. 

 De azért, hogy ne higyétek, hogy semmit se csináltam, elmondom, hogy megvettem a biciklimet, amivel a városban lehet közlekedni, vagyis hát érdemes azzal, mivel azért nem kis város ez még ha nem is nagyXD Busz pl nincsen, csak távolságiXD Ez a bicikli vásárlás egyébként úgy történt, hogy felmentem a tanáriba, megkértem Minami senseit, hogy vegyen nekem egy biciklit, majd ő mondta, hogy holnap kb reggelre jön meg miután felhivta a céget akiktől veszi a bicikliket. Majd másnapra tényleg ott volt.

Na a napról.. Hát reggel hamar felkeltünk, ki ki nekiállt csinálni a kis bentoját, én még mindig nem értek a japán kajákhoz annyira(bár most már azért szoktam főzni), úgyhogy én elmentem venni kaját inkább. Majd lassan elindultunk a suli felé, ketten Irmannal, aki kapott egy kölcsön biciklit. A sulinál nem volt még szinte senki, de szépen lassan megérkezgettek az emberek. Miközben a többiek vártak, én elmentem a közeli boltba venni almát, itt ugyanis a legolcsóbb. Csak a baj az, hogy csak reggel van nyitva, a sulim meg este van. Majd mire visszaértem már viszonylag sokan ott voltak. Két tanár jött csak el Sugai sensei, meg Tanaka sensei. Aztán jöttek a névsor olvasások, és még kikérdeztek minket, hogy mit tudunk azokról akik még nincsenek itt. Majd Sugai sensei kiosztott mindenkinek egy Uno kártyát, hogy megtudjuk ki megy kocsival. Én nem nyertem, de volt két Koreai akik megállás nélkül ott nyavajogtak, hogy mindenük fáj, mert tegna Baseballoztak. Az egyik mesélte, hogy neki tök bedurrant a lába. A másik meg nem vágom, hogy lehet nálam nagyobb csoportban, mert az egészet kézjelek tömkelegével adta elő hogy mibaja van. Először azt hitem néma, és azért, de néha azért megszólalt, nem vágom, biztos fájt neki beszélni, mert olyan nincsen hogy másképp felettem legyen.

Majd szépen el is indultuk a hegy felé, Sugai sensei vezetésével. Bár még a hegy odébb volt, mégis megállás nélkül felfele mentünk, az egyik csávó lazán előrehalad, a sport bicajával, hát van aki megteheti. Páran meg már ott feladták a dolgotXD De azért jöttek, csak ott szenvedtek, hogy de nehéz. Lassan odaértünk egy kereszteződéshez, ahol Sugai sensei szétosztott minket, közölte, hogy innen 6ös csapatokban menjünk tovább. Én gyorsan be is álltam Veve, Marionett, Irman Dani és Mike mellé, és el is indultunk, majd egy parkban álltunk meg. Itt letettük a bringát és tovább gyalog mentünk, hogy miért nem tudom, mert ugyan ennyit kell majd vissza is gyalogolni, ami nem volt kellemes, de majd megtudjátok miért.

Egy Mc(meku donarudo) mellett találkoztunk a többiekkel, itt több Bolt is volt meg nagy játékterem féle...vagyis inkább nyerő gépek voltak itt, de ilyennel tele van a város. Itt pár új arc is becsapódott. Majd elindultunk végre a  hegyre.. Az úton volt egy csomó alma fa, meg egy számomra ismeretlen gyümölcs is... Bár japánba senkinek eszébe nem jut más gyümölcsét ellopni, azért páran poénkodtak, azzal, hogy levesznek egyet. Később látunk pár fát amin Cdk lógtak, kérdeztük is az egyik tanárt aki most jött csak (Kurashima sensei-t) ez a nő hallod úgy néz ki, mint egy 18 éves.    Na szóval ő mondta, hogy azért van az ott, mert a tolvajokat zavarja amikor lopni akarnak, hát ez vicces, én simán le tudnék lopni, úgy hogy egy cseppet se zavarna az a CD... na mind1xD biztos nem igy van. Persze út közben kattogtak a gépek rendesen nem csak én fotóztam. Egyébként itt éppen a momiji időszak volt, amikor is a fák levelei vörösre váltanak, ez után szoktak átmenni sárgábaXD Lassan elértünk a hegylábához ahol végre már csak a hegyet másztuk, de innen nem igen volt szép egyenes út, hanem szépen össze vissza kanyargott. Néha néha kicsit megálltuk megvárni a többieket akik lassabbak voltak. Oldalt mindenhol rácsok voltak, és Dani mondta is hogy kész Jurassic Park feeling, de mondtam, neki hogy ezek azért kellenek, hogy ne essen rán az egész erdőXD Elértünk az út felére és itt egy hidon átkelve mentünk tovább. Itt pár koreai betámadott, és elkezdtek mindefélét kérdezni. Hogy milyen nálunk(M.o.n), és az osztálytársaim is kérdezgettek csomó mindent, közbe észrevettem Hanlim is el tudott jönni aminek kifejezetten örültem, mert úgy volt nem jöttem, amiért túl későn szólt, hogy akar jönni. De ezek szerint megengedték neki. Vele egész jól összebarátkoztam, mert időközönként megváltoztatják az ülésrendet a suliban, és most mellette ülök éppen. Közben megismertem a Nagy Gantzot is akijé volt az autó amivel páran mentek. Egyébként tök jó arc, fiatalabb nálam, de persze magasabb vagy 2 fejjel. És bár az animéket ő nem szereti, sok mindenről tudtunk beszélni, és néha kicsit ki is segitett, mert ő angolul is igen jól beszélt, mivel a családjával amerikába költöztek 2 éve.  Igy elégé jó benne...Meg mondta, hogy imád Snowboardozni, úgyhogy meg is beszéltük, hogy amint lehet megyünk bordozni. Lassan felértünk a hegyre. Különben elégé érdekes volt, hogy miközben haladtunk fel az emberek mind köszöntek, meg mondták, hogy ne adjuk fel és kitartásXD Meg találkoztunk egy pasival meg a kutyájával, itt a kutyát be is támadta az egyik csajXD A tetőn egy kis ház várt minket meg egy nag ilyen kapu féle amiből japánban elégé sok van. A házikóról hamar kiderült, hogy egy wc. Úgyhogy páran el is végezték amit, kell bár itt is a japán guggolós wc volt ami hát nem a kedvencXD (suliban is ilyen van). egyébként érdekes hogy csap sehol se volt út közben és még itt se. Majd kicsit feljebb mentünk ahol várt minket 2 templom, az egyik kicsit feljebb volt, de az volt a kisebb, itt lenéztük és lehetet látni a várost, de csak éppen hogy csak, olyan kicsi volt minden ilyen magasról. (1000valamennyi magasan voltunk). Itt lepihentünk és szép lassan előkerültek a kaják is mindenki mindenkit megkinált, csomó koreai, kinai kaja volt lehetett válogatni rendesen. Én is adtam mindenkinek, majd Tanaka sensei adott mindenkinek Koalás sütitXD(de csak a dobozo volt koalaXDJa igen ő nagy Koala fanXD  Kurashima meg adott mindenkinek almát amiket felvágott még otthon. Majd mikor végeztünk feljebb mentünk a másik templomhoz, ott volt megint egy ilyen kis kapu ami alatt páran át is bujtunk, miközben Sugai sensei, mondott mindenféle jókivánságot, hogy ha átbujunk akkor szerencsések leszünk a köz tesztben, vagy az életben vagy akármiXD majd beleirtuk a nevünket az itteni emlék könyvbe, és aztán fel a hegy csúcsára ahol jó sok kép elcsattant, meg pár közös is. Majd elindultunk lefele... Én kicsit megálltam mert láttam az osztálytársaimat, akikkel beszélgettem is egy kicsit, de cigiztek igy elégé lassan tudtunk csak elindulni, ami miatt jól le is maradtunk. Majd elindultunk Cho Yo itt megállás nélkül kérdezett és mondta náluk milyenek a dolgok Pl hogy náluk már csak azért se lehet levenni a gyümölcsöket, mert ha mindenki ezt tenné, mahar elfogynának a gyümölcsök, mert ilyen sokan vannakXD Meg hogy milyen kocsik ott a menők, amiket mindenki vesz, és milyen itt. És hogy ha egy 2-3 főre szánt házba költözöl mint egy kolleszba ezerszer olcsóbban jársz. Aztán lassan visszaértünk a 2. találka helyre a Mchez...de miközben mentünk csomószor hivtak minket hogy már hol vagyunk. Majd én egyedül visszamentem a biciklinkhez, és mindenki kérdezte miért gyalogolok, nincsen Biciklim, mondtam de van csak odébbXD (na ezért volt jó otthagyni)



írta: Calintz
2009. okt. 25. 2009. okt. 25. 3:01

Ma eléggé korán kellett felkelni, mivel 7:40-re benn kell lenni a suliban, mivel ma van a Bolantia (ez a leggázosabb szó, amit eddig hallottam... japánul azt jelenti, volunteer [ = önkéntes - a szerk.]). Mivel páran vállalkoztunk, hogy segítünk majd a suli nevében. Megmondom őszintén, alig aludtam, mert még mindig náthás vagyok, de valamiért egész nap nem voltam fáradt, nem tudom hogy csináltam. Egyébként ma meg én keltem nehezen, de mint mindig, Shin most is minden 2 perc után közölte, hogy miért nem keltem fel, és ahányszor elmondtam, hogy: mert szarul vagyok, annyiszor elmondta, hogy de keljek már fel. 

Mind1, elindultunk lassan miután mégis kikeveredtem az ágyból. Ki-ki, amivel tudott XD Irmannak még mindig nincsen biciklije, amióta visszaadta a kölcsön bicajt, így neki is gyalogolnia kellett. Majd a suliban a 4.-re felmentünk, és találkoztunk Kondo sensei-jel (most róla is lesz kép...) Megkaptuk a ruháinkat, és lehetett választani kis kötényt is magunknak (majd lesz kép, vicces lesz... mindenki akkora lett hirtelen... pulcsi alatt póló és akkor rá meg ez is XD Aztán elindultunk mind gyalog Kondo sensei vezetésével az Ueda-kastélyhoz. Itt egy eléggé nagy ünnepség volt ma, Yukimurárol való megemlékezes... és arról, hogy ezt a várat nem tudta elfoglalni Ieyatsu (innentől nyilván nem lehet a megoldást megírni a kérdésre, "miért fontos Yukimura Uedaban?"). Majd találkoztunk a főnökökkel és a többi segítővel. És aztán egy nagy dobolás. Majd a hangosbemondón egy nő elkezdett beszélni. És utána jött a bemelegítés. Közben az egyik lánynak mesélte Dani, hogy minden reggel ezt csinálják a tanárok is... nem igen hitte el, de utána én alátámasztottam, hogy még láttam is, akkor már beletörődött. XD Rengeteg ember volt ott, de akkor még nem tudtuk, miért (legalábbis én nem XD). Mi is beálltunk... és csináltuk nagyban az edzést. Majd utána egy kis történelmi beszámoló Yukimuráról, Shingenről, és Sasukéról. És a második dobolásra elindultak a versenyzők a hegyen föl, az Ueda-kastélyba (azért ez egy meglehetősen lightos verseny volt mivel nem is nagyon futottak, meg főleg öregek voltak itt).  Nem sokáig néztük, mert közben minket beosztottak a munkára, jelenkezes szerint. A többség húsokat vágott, majd gyümölcsöket. Mi Veve Ve-vel a gombát választottuk, vagyis én erősködtem, hogy menjen oda, majd én is jelentkeztem, bár azt hittem, ez egyértelmű, hogy én is menni akarok. XD

Levettük a felesleges ruhákat, holmikat.  Nagy kézmosás, majd neki is láttunk a dolgunknak. Mi szétválasztottuk a gombákat kettesben, míg a mi segítőnk nekilátott a gombák felvágásának (de teljesen más gombával dolgoztunk). Közben ő kérdezett pár dolgot, de csak az ilyen egyszerűbbeket, mint hogy honnan jöttünk, stb. Lassan be is fejeztük, és jött a kérdés, hogy akkor most mit csináljuk, a segítőnk se tudta. XD Úgyhogy beálltunk segíteni a gyümölcsöknél. Közben már mindenki felment a hegyre, és a dobosok is velük mentek. Közben meglátogatott minket a plüss-Yukimura, és csináltunk pár képet. XD

Valami nabe gyümölcsöt vágtunk, ilyet még nem is láttam eddig, de valami érdekes édes sütőtök-íze van. XD Előtte már egy kiló almát felvágtak a többiek, Shinék segítője időközönként Usagikat csinált belőle, szerintem szakács volt az ürge XD De aztán lehet, nem. Közben én kicsit beszélgettem a segítőnkkel végre. Megtudtam, hogy 33 éves, és hogy szereti a J-popot, de a rockot annyira nem. Meg kérdezte, mi hires Mo.-n, de igy, hogy ugye a bor, mondtam, hogy igen az is. Majd ő is kérdezte, milyen zenét szeretek, majd az együtteseket is. Bar ő nem szereti annyira a J-rockot, azért vágta a dolgokat. Majd kérdeztem, mit dolgozik, de nem igen jegyeztem meg. XD

Majd a főnökurak mindent bedobtak egy hatalmas üstbe, és mindenkit beállítottak a helyére. De előtte kaptunk kicsit a főztünkből, és egy csomó sütiből választhatott mindenki, meg kekszből, amit a japánok az okashi szóval illettek, ami szerintem a nasi magyarul. Aztán a helyünkre mentünk, és kezdődött a munka. Ki a leveseket adta oda a fáradt vendégeknek, ki a gyümölcsöket kínálta. És páran meg mindenféle Yukimurás Sasukés nyakláncokat árult (500 és 1000 yen közötti áron). Eleinte Dani Shinnel volt, de hamar cseréltünk. Ilyen alap dologkat kellett mondani, hogy "Jöjjenek bátran, gondolom megéheztek az úton, vegyenek bátran!" Közben Daninak meséltem, milyen vicces a bankban, hogy időközönként a főnök sétál, és mond egy vezényszót, pl hogy: Irrashaimase, és utána mindenki elismétli, majd mondjuk, hogy arigato gozaimashita, és megint elismétli mindenki. XD

Kaptunk egy kis ebédszünetet, mindeki kapott egy nagy adag levest, és utána egy Bentót, de én már meg se bírtam enni, ami jó, mert így ezek szerint már kevesebb fér belém. XD Majd folytattuk a munkát, és jöttek az emberek megállás nélkül. Közben cserélgettünk kicsit, Shin átvette az üstöt az egyik lánnyal, és ők csinálták a dolgokat, miközben a főnökök meg népszerűsítettek minket, hogy "Jaj, de finom a kaja..." meg "Jöjjenek bátran!" meg, hogy mind Manabi-diákok vagyunk, és milyen kis szorgalmasak. Engem meg is kértek, hogy forduljak meg, mert a hátunkon volt egy nagy jel, meg a Manabi DaiGakuen XD felirat.

Aztán szépen lassan fogytak a kaják, már lassan csak a gyümölcs maradt, és már csak én osztogattam, a nabe el is fogyott, de alma rengeteg volt, már mindenkit kértünk is, hogy vegyenek többet. Közben Irmannal meg egy kínai lánnyal hülyültünk, mert állandóan loptak az almából, meg is kapták a Dorobo-chan, Dorobo-kun nevet. XD Mint tolvajka XD És szépen lassan véget is ért a nap. Majd mindnekiről készült egy közös kép: csak rólunk, csak az idősebbekről, majd egy közös kép. És utána megköszönték a segítségünket, és mondták, hogy jöjjünk megint, ha tudunk. Utána mindenki kapott egy doboz sütit hazavinni. Szépen visszaballagtunk a suliba, visszaadtuk a ruhákat Kondo senseinek, majd mindenki ment haza. 

Különben csomóan meglátogattak minket, pl Sugai sensei, ées egy csomó diák, az én osztályomból is... meg a többiek barátai is.



írta: Calintz
2009. okt. 24. 2009. okt. 24. 2:27

Ma reggel eléggé hullák voltunk, igazából Shin se meg én se nagyon akartunk felkelni... Majd kopogtattak, de én már azt hittem, Shin ébren van... és nem is válaszoltam, punnyadtam tovább.

Majd kicsit később újra kopogtak... ekkor már muszáj volt válaszolni. Irman volt, hogy el akarnak menni valahova, és menjünk velük, ha gondoljuk... Jó buli lesz, én úgy voltam vele, hogy minden jobb mint dögleni, és gyorsan el is kezdtem öltözni. Mire mindennel kész lettem, fürdés, evés, fogmosás, hajmosás, Shin még mindig csak punnyadt, és mondtam is neki, hogy el fogunk késni. Erre kicsit megmozdult, majd ő is elkészült lassan (egyébként imádom, hogy amikor ő van szarul, és semmi kedve a dolgokhoz, akkor meg se mozdul... de amikor én vagyok szarul akkor vagy 20-szor elmondja, hogy na keljek már fel).

Majd elindultunk, és út közben találkoztunk a lányokkal... a két másik indonéziaival XD És együtt mentünk el az NLC-hez... Még mindig nem egészen vágtam, hova megyünk, én azt hittem Naganoba megyünk el végre, de aztán egy épület előtt álltunk meg, szóval gondoltam, akkor nem igen ez lesz. Majd bementünk, ott várt minket egy ember, és mondta, hogy vegyünk ruhákat, olcsó... És ilyen 200-500-as áron voltak. De persze nem vettünk, hanem mentünk a 4.-re.

Itt csomó külföldi volt, és egy táblán kinn volt, hogy NLC 09-es találkozó. Előadások mentek, és egy japó nyomatta a dumát, először egy buddhista szerzetes ment fel, majd 3 indiai üdvözölte, a tőlük megszokott módon (egyébként az indiaiak úgy köszönnek, hogy két kezüket összeteszik, és az orrukhoz emelik, mintha imádkoznának, és ha valaki barát, akkor ugyan ez, csak egy kézzel, jobb kézzel.) Majd utána indiai tánc, Shin teljesen oda volt, mindenképpen fel akarta venni... Engem nem mozgatott meg, szerintem nem nagy szám. XD Majd elmentünk, mert kezdtük unni, először a 2.-ra, ahol minden országnak a kajája ki volt téve. Lehetett enni, bár a japán, és talán az indonez kajából már nem volt semmi XD Kicsit végigkóstoltuk a cuccokat, majd felmentünk a 3.-ra. Itt minden terembe egy-egy ország tárgyai, képei voltak, táblán a köszönési móddal XD És volt, ahol ruhák is voltak... Majd visszamentünk a 4.-re, és megnéztük, mi történik most. Karaoke ment, először 3 lány énekelt kínaiul. Majd utána 7-8 lány jött fel, akik meg először táncoltak, majd utána énekeltek... Közben kiderült, hogy FIÚK! XD (nem volt rajtam a szemcsi, először észre se vettem XD) Majd utána ezt is meguntuk, és eldöntöttük, hogy megnézzük az Ueda-kastélyt, meg ott valami ünnepség is lesz, és azt. Lassan elindultunk. És kiderült, hogy az majd a holnapi ünnepség lesz, és nem ma van. Közben Irmannal megbeszéltük, miért van rossz kedvem... (Ueda-kastélynál megint bepunnyadtam) ...és nem könnyen, de kiszedte belőlem, hogy az a baj, hogy nincsen kivel beszélni, ők meg többnyire nem beszélnek velem. (Bár az egészet úgy mondtam, hogy általában mások, nem így konkrétan ők...) Majd elmondta, hogy szerinte azért, mert a legtöbben nem tudnak angolul, és nem tudják, mit válaszoljanak, de ha én kezdeményezek, biztos beszélgetünk majd. Mondtam neki, hogy igen, de ha mindig én kezdeményezek, olyan érzésem lesz, mintha csak én akarnék beszélni. Majd kicsit kibeszéltük a kínaiakat a lakóhelyünkön.



írta: Calintz
Régebbiek | Végére »